Moszkva és a Nyugat viszonya nem fog visszatérni a 2014 előtti állapothoz, figyelembe véve, hogy mit tesz Washington és Brüsszel 2022 februárja óta – jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter. A politikus a Lenta.ru-nak adott interjújában – amelyet az Oroszhírek.hu szemlézett – kifejtette, hogy Oroszország most arra összpontosít, hogy az ázsiai, latin-amerikai és afrikai országokkal együtt egy többpólusú világ felépítésén dolgozzon. – Az ukrajnai katonai művelet megindítása után az Amerikai Egyesült Államok és más NATO-államok és európai uniós országok drasztikusan fokozták az Oroszország elleni hibrid háborút, amelyet még 2014-ben kezdtek el – tette hozzá. Azzal folytatta, hogy „a barátságtalan országok agresszív lépései egzisztenciális fenyegetést jelentenek Oroszország számára”. Ezzel a Nyugat által Moszkva ellen bevezetett példátlan gazdasági szankciókra, valamint az Egyesült Államok és szövetségesei által Kijevnek nyújtott széles körű katonai támogatásra utalt. – Az orosz állam minden rendelkezésre álló eszközzel meg fogja védeni a szabad és szuverén fejlődéshez való jogát – hangsúlyozta a külügyi tárcavezető.

Lavrov azt mondta: ha a barátságtalan országok hirtelen úgy döntenek, hogy feladják oroszellenes kurzusukat, akkor megnézik, miről beszélnek, és a saját érdekeik alapján döntenek a további cselekvési irányról. A külügyminiszter kiemelte: az úgynevezett Globális Kelet és Dél országai, amelyek a világ lakosságának 85 százalékát teszik ki, elutasították, hogy csatlakozzanak az Oroszország elleni nyugati szankciókhoz, ehelyett hajlandóságot mutattak arra, hogy különböző területeken fokozzák az együttműködést Moszkvával. Szerinte az orosz hatóságok világosan megértették, hogy „a többpólusú világ megerősödése valóság, nem pedig valakinek a szeszélye”. Ezért az ország szorosan együttműködik a BRICS-szel, a Sanghaji Együttműködési Szervezettel (SCO) és más nemzetközi szervezetekkel a nem nyugati nemzetek egyesítése érdekében. – Az aktualizált külpolitikai koncepció kimondja, hogy Oroszország, mint világhatalom, civilizációs küldetése kiegyensúlyozó szerepet játszani a nemzetközi ügyekben – mutatott rá az orosz politikus.

Szavai szerint ez azt jelenti, hogy Moszkva – ázsiai, latin-amerikai és afrikai barátaival együtt – hozzá fog járulni egy igazságosabb világrend kialakításához, amely az ENSZ alapokmányának céljain és elvein, illetve mindenekelőtt az államok szuverén egyenlőségének elvén alapul.

Úgy gondolom, ezek világos és érhető gondolatok, amelyekkel nehéz vitatkozni. A globalista világhatalom, amely kiprovokálta az ukrajnai különleges katonai művelet elindítását, annak ürügyén szankciók sorával páros lábbal szállt bele Oroszországba. Ezzel párhuzamosan pedig dollár tízmilliárdokat pumpáltak Ukrajnába, és fegyverek garmadáját szállították Kijev támogatására. Nevezzük nevén, csapdát állítottak Moszkvának, és megpróbálták belerántani, majd belefojtani az oroszokat. Ma már látszik, hogy nem jött be. A Putyin vezette Oroszország kimenekült a csapdából, és megtalálta a kivezető utat. S Lavrov nyilatkozatából is látszik, nem felejtenek! S közben nyugatról dél és kelet felé fordultak. Jól teszik!

Előző cikkMariupol akkor… most
Következő cikkLejárt a gabonaegyezmény. Jön a világvége?

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét