Vlagyimir Putyin és az orosz gyermekjogi biztos, Marija Alekszejevna Lvova-Belova után Aljakszandr Lukasenka balarusz elnököt is háborús bűnökkel vádolná, és Hágába hurcolná az Európai Parlament. A „vádirat” olyannyira megegyezik a két ügyben, hogy valószínűleg az uniós képviselők nem csináltak mást, minthogy a Word megfelelő menüjében bepötyögték a neveket, és rákattintottak az „Összes cseréje” gombra.
Lukasenka bűne szintén a „gyermekek erőszakos deportálása”. Minden részletet természetesen nem ismerünk, de amit tudunk, az alapján a következő történt: az oroszok az ostromlott frontvárosokból evakuálták a lakosokat, köztük számos gyermeket, akiket igyekeztek a csataterektől a lehető legtávolabb, a nemzetközileg elismert határok mögött elhelyezni. A kijevi narratíva szerint ezt a szülők kifejezett tiltakozása ellenére tették. Moszkva viszont azt állítja, hogy szándékosan nem szakítottak szét családokat, a kimenekítettek közül sokan árvák voltak, és a kaotikus viszonyok között kizárólag a gyermekek érdekeit tartották szem előtt.
Nem tudunk igazságot tenni, bár úgy véljük, az elmúlt másfél évben bárhol jobb lehetett gyereknek lenni, mint Bahmutban vagy Mariupolban. De ez a poszt nem is erről szól, hanem a kettős mércéről.
Az Amnesty International adatai szerint a legutóbbi időkig bizonyíthatóan legalább 17 gyereket raboltak el és tartottak fogva az amerikaik Guantánamóban. Ugyanúgy kínozták őket, mint a felnőtteket. Ugyanúgy nem kaptak törvényes védelmet, ugyanúgy nem árulták el a családtagjaiknak, hogy hol vannak és mivel vádolják őket, mint a felnőttek esetében. Itt nem árt hangsúlyozni, hogy az Egyesült Államok kormánya deklaráltan azért hozta létre azt a tábort Kuba egyik félreeső részén, mert így az ott raboskodókra semmilyen törvény nem vonatkozik.
(Leszámítva az egyetemes emberi jogokat, amelyek viszont csak akkor fontosak, ha rájuk hivatkozva le lehet bombázni és meg lehet szállni egy nyersanyagokban bővelkedő országot.)
Igen, igaz, hogy a guantánamói foglyok jelentős része terrorista vagy legalábbis a terrorizmussal valamilyen módon összefüggésbe hozható ember volt. A civilizált országokban az efféle szörnyetegeket bíróság elé állítják, és a törvényi keretek között életfogytiglanra vagy akár halálra ítélik. Tiszta sor. De az Egyesült Államok, olybá tűnik, nem egy civilizált ország. Már az ókorban is belátták néhányan, hogy kínzással nem lehet megbízható vallomást kicsikarni valakiből.
Meg úgy egyáltalán, milyen információkat reméltek tizenéves fiúktól, akiket jellemzően eleve kényszerrel „sorozott” be az ISIS vagy az al-Kaida?
Az Amnesty International szerint Washington Guantánamón kívül is előszeretettel kínzott meg gyerekeket. A pontos számuk ismeretlen, de ezres nagyságrendűre becsülik a jogvédők. És mit gondol erről az amerikai kormány? A védelmi minisztérium korábban egy közleményben azt írta: „Mint minden fogvatartottat, ezeket a fiatalkorúakat is ellenséges harcosoknak kell tekinteni, akik veszélyt jelentettek az USA biztonságára. Az életkor nem meghatározó tényező a fogva tartás szempontjából.”
Az unió szerint ez belefér, ezért nem kell felszólítani Hágát, hogy emeljen vádat, és nem kell lépten-nyomon elítélni Amerikát. Erre a hozzáállásra két magyarázat van: az egyik a képmutatás, a másik, hogy Európa nem szuverén államközösség, hanem az USA féregnyúlványa. De tulajdonképpen ez a két feltétel egyszerre is igaz lehet.
