Nyugati politikusok és elemzők szerint az ukrajnai háborút azért nem lehet tűzszünettel lezárni, és a feleket tárgyalóasztal mellé ültetni a béke reményében, mert Moszkva rugalmatlan: nincsenek konstruktív javaslatai, illetve mereven elutasít minden, a másik féltől származó kezdeményezést. Bezzeg Kijev! Zelenszkij „békepontjai” konstruktívak – és rugalmasak, mint a márvány…

Emlékezzünk vissza, a háború 2022. február 24-i eszkalációjakor Oroszország szinte a hadműveletek megindításával egy időben elkezdte a tárgyalásokat belarusz, majd török közvetítéssel, és ezek egy hónapon át folytak. A „kompromisszumképtelen” Moszkva a március 29-i isztambuli forduló előtt leállította a Kijev felé tartó katonai menetoszlopot, valamint a front több szakaszán csökkentette a támadások intenzitását vagy teljesen beszüntette azokat, és úgynevezett aktív védelmi pozíciót foglalt el.

Miközben Kelet- és Dél-Ukrajna orosz ajkú lakossága 2014 óta az elszakadás és az Oroszországgal való egyesülés mellett volt, Moszkva Isztambulban a „rugalmatlanság” jegyében késznek mutatkozott lemondani Odesszáról és a Zaporozsjei területről, amennyiben Ukrajna garantálja a nemzetiségi jogok tiszteletben tartását. Az ekkor a Kreml által már függetlenként elismert Donyecki és Luganszki Népköztársaságok esetében a szuverenitás kölcsönös elismerését javasolta Kijevnek azzal, hogy Oroszország nem fogja magához csatolni a két államalakulatot. A Krím esetében pedig egy 15 éves időablakot nyitott volna, azaz másfél évtizedre elhalasztotta volna a – és ez nagyon fontos – közösen előkészített döntést a félsziget státusáról.

Ami a biztonságot illeti: Moszkva elvárása Ukrajna Svájcéhoz és Ausztriáéhoz hasonló örök semlegessége volt, de nem ellenezte az EU-s vagy bármilyen nemzetközi szervezeti tagságát a NATO kivételével. Ugyanakkor a határok sérthetetlenségét egy nemzetközi szerződés keretében a nagyhatalmak garantálhatták volna. A március 29-i találkozón egyúttal az oroszok bejelentették csapataik részleges kivonását. Ekkor fordult vissza a lassan egy hete Kijev előterében várakozó hadseregcsoport.

Az ukrán és török sajtó jelentései szerint a kijevi tárgyalódelegáció alapvetéseiben elfogadhatónak, részleteiben pedig további tárgyalásra érdemesnek tartotta a rendezési tervet. Ez nem azt jelenti, hogy minden pontjával egyetértettek, de „elég jó javaslat” volt ahhoz, hogy felvessék egy csúcstalálkozó lehetőségét. Ám, Volodimir Zelenszkij napokon belül visszalépett. Azóta kiderült, a Nyugat biztatására (felszólítására?).

Utóbb pedig előállt a „békepontjaival”, amelyek az USA és szatellitjei szerint sokkal igazságosabbak, átgondoltabbak, talán még civilizáltabbak is. Na, meg persze „egyszerűbben” teljesíthetőek, hiszen ehhez csak annyi kell, hogy Oroszország kapituláljon; mondjon le mindenről és mindenkiről, hajtson végre egy rendszerváltást és fizessen jóvátételt Ukrajnának.

Előző cikkZelenszkij tovább harcol a korrupció ellen, ami már régen nincs
Következő cikkZelenszkij szerint az oroszok félnek. Vajon ezért is támadnak?

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét