Oroszország minden Belarusz elleni támadást saját maga elleni támadásként fog kezelni, és minden katonai képességét be fogja vetni a megtorlásra – figyelmeztetett Borisz Grizlov, Moszkva minszki nagykövete. A diplomata a belorusz SZTV csatornának nyilatkozva – amit az Oroszhírek.hu szemlézett – óva intett minden harmadik felet attól, hogy megtámadja az ország legfőbb szövetségesét. – Vlagyimir Putyin orosz elnök egyértelműen kijelentette, hogy amennyiben Belaruszt támadás éri, azt Oroszország elleni támadásként fogjuk kezelni. Az Oroszországi Föderáció katonai doktrínája ilyen esetben az összes fegyverünkkel való válaszlépést vonja maga után – jelentette ki Grizlov, nyilvánvalóan utalva a nukleáris fegyverek bevetésének lehetőségére.
Mindez annak fényében fontos információ, hogy tudjuk: Belarusz és Lengyelország között komoly feszültségek vannak, a két ország kapcsolatát pedig az Oroszország és Ukrajna közötti konfliktus tovább rontotta. Lengyelország erősen felháborodott amiatt, hogy Oroszország atomfegyvereket telepített Belaruszba, és többször nehezményezte a Wagner-csoport megjelenését és tevékenységét is. Emlékezhetünk rá, az orosz katonai magáncég júliusban „költözött át” Belaruszba. Varsó azt állította, hogy a Wagner egyre aktívabb a határa közelében, Mateusz Morawiecki miniszterelnök pedig annak a véleményének adott hangot, hogy ezek „kétségtelenül egy közelgő hibrid támadás felé tett lépések Lengyelország területén”.
Itt tartunk most. S hogy mi jön ezután? Reméljük, nem szabadul el a pokol a belarusz-lengyel határon, és egyik félnél sem gurul el a gyógyszer. Mert ebben a helyzetben – a lengyel választások, a háborús pszichózis stb. miatt – a legapróbb meggondolatlanságnak is beláthatatlan következményei lehetnek. Jó lenne, ha a lengyelek, a belaruszok és a Wagner-egységek is megőriznék hidegvérüket és józanságukat. Ha ez nem sikerül, annak ma még beláthatatlan következményei lehetnek, és Grizlov szavai ebben az értelemben rendkívül kemények. Van azonban még egy veszély. Ha ugyanis bárki (ország vagy csoportosulás) ezen a világon úgy gondolná – nagyon reméljük, hogy senki nem teszi –, hogy milyen jó is lenne összeugrasztani Belaruszt és Lengyelországot, akkor nincs más dolga, mint kiprovokálni egy konfliktust a belorusz-lengyel határon. Könnyen lehet, hogy azzal begyújtanák a puskaporos hordó kanócát. Ha pedig a felek összecsapnának, abból tényleg nagyon könnyen lehet világháború. Onnan pedig már csak egy lépés a világégés, amitől a Jóisten irgalmazzon bennünket! De jó lenne, ha vége lenne már ennek a háborúnak, és a felek „visszatennék a kardokat a hüvelyekbe”!