A Nyugat az utolsó ukránig harcol Oroszország „legyőzéséért”, de ennek a tervnek a kilátásai nem állnak jól – mondta Szergej Lavrov orosz külügyminiszter az International Affairs című lapnak adott interjúban, amit az Oroszhírek.hu szemlézett. Mint kifejtette: „a kijevi hatóságok és pártfogóik számára meglehetősen borúsan néz ki a jövő”. A orosz tárcavezető kiemelte, minél tovább tartanak a fegyveres összecsapások, annál kisebb lesz a nyugati befektetők étvágya arra, hogy hozzájáruljanak az ukrajnai konfliktus utáni helyreállításhoz. S szavai szerint annál gyengébb lesz a hitük abban, hogy Ukrajna sikeres lesz a harctéren, vagy hogy képes lesz bármilyen formában és bármilyen határokon belül megőrizni államiságát. Lavrov beszélt arról is, hogy Kijev minden bizonnyal képtelen lesz visszafizetni az államadósságot, amely nagy valószínűséggel a nyugati adófizetők terhe lesz, „további inflációt és alacsonyabb életszínvonalat okozva”. Az orosz diplomata megemlítette a Heritage Foundation nemrégiben készült elemzését, amely szerint az USA már 113 milliárd dollárt adott Ukrajnának, ami háztartásonként 900 dollárt jelent, „plusz 300 dollár kamatot a megfelelő adósságszolgálatért”.

A külügyminiszter felemlegette, hogy noha a Nyugat megfogadta, hogy addig támogatják Ukrajnát, ameddig szükséges, az Amerikai Egyesült Államoknak „nem a legjobb a történelmi múltja, amikor szövetségesei támogatásáról van szó”. – Elég csak arra emlékezni, hogy 1973-ban az USA hirtelen vonta meg a katonai segélyt Dél-Vietnámtól, 2021-ben pedig Aszraf Ghani afganisztáni rezsimjétől, valamint arra, hogy ezek a lépések azonnal az USA-hoz hű kormányok bukását okozták – magyarázta Lavrov. Hozzátette, hogy Ukrajna ma szinte teljes mértékben a nyugati finanszírozástól és fegyverszállításoktól függ. Rámutatott arra: Oroszország megérti, hogy „a Nyugat el akarja tüntetni az országukat, mint komoly geopolitikai riválist”, de az Egyesült Államoknak és szövetségeseinek meg kell érteniük, hogy Moszkva „minden eszközt be fog vetni népe és létfontosságú érdekei védelmében”. – Jobb lenne, ha ellenfeleink megértenék, hogy az Oroszországgal való konfrontáció hiábavaló, és civilizáltabb, azaz politikai és diplomáciai eszközökre térnének át az érdekegyensúly elérése érdekében – mondta a külügyminiszter.

Lavrov vélekedése összecseng az Amerikából érkező, egyre jobban felerősödő hangokkal, amely szerint a tengerentúlon fogy a türelem. Mi is többször írtunk már arról, hogy mennyire lelombozta az ukrán ellentámadás sikertelensége a globalistákat, akik mintha kifarolni látszanának Kijev mögül. Most éppen a Zelenszkij-pártinak mondható amerikai republikánus képviselő, Andy Harris (Maryland), aki Kijev egyik jelentős támogatója az amerikai kongresszusban, fogalmazott úgy: sajnálja, de abban a formában, ahogy eddig, nincs több pénz Ukrajnára. Jelezte, hogy ha humanitárius és nem katonai pénzekről van szó, azt ellenőrzés nélkül nem támogatja. A Politico jelentette, hogy Harris a közelmúltban egy nagygyűlésen azt mondta választóinak, hogy ideje lenne leállítani az Ukrajnának nyújtott közvetlen amerikai támogatást, miután Kijev tavaszi offenzívája, amely a konfliktus megfordítását hivatott szolgálni, nem érte el céljait. A képviselő hozzátette, hogy az Egyesült Államoknak saját problémáival kell foglalkoznia, beleértve az USA trillió dolláros adósságát. Úgy gondolja: eljött az idő, hogy reálisan béketárgyalásokat szorgalmazzanak Ukrajnában. – Tudom, hogy Zelenszkij nem akarja, de az ukrán elnök a mi segítségünk nélkül csúnyán elveszítené a háborút. A mi segítségünkkel pedig nem nyer, ez most egy patthelyzet – jegyezte meg Harris. Ház ez az! Egyre inkább az az ember érzése, hogy nem Kijev győzelme, hanem az ukrán összeomlás közeledik.

Előző cikkKorrektor: A 444 esete Nigerrel
Következő cikkPutyin ölette meg Prigozsint?

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét