Azt akarom, hogy ebben az országban szabad és tisztességes választások legyenek, még akkor is, ha támadás alatt áll – szögezte le a napokban Lindsey Graham szenátor kijevi sajtótájékoztatóján. Az amerikai republikánus politikus egyike Ukrajna legelkötelezettebb támogatóinak, és ne feledjük: abban, hogy Oroszországot mindenáron le kell győzni, a kongresszusi képviselők többsége pártállástól függetlenül egyetért.
Szóval, Graham az ukrajnai választások megtartását sürgeti, miközben szuperlatívuszokban beszél az ország teljesítményéről, a katonák bátorságáról és a civilek állhatatosságáról. Elmondta azt is, képviselőtársaival tovább folytatja a harcot a kongresszusban a kijevi rezsim finanszírozásáért, „hogy megnyerhessék azt a háborút, amelyet nem engedhetünk meg magunknak, hogy elveszítsünk.”
Itt érdemes figyelni minden egyes szavára. Szó sincs nemzetközi jogról, igazságosságról, valamiféle globális rend védelméről, csak arról, hogy az USA nem engedheti meg magának a háború elvesztését. Mintha azt nem is az ukránok vívnák, úgy beszél a harcokról, amit a nyugati sajtó a mai napig egyfajta szabadságküzdelemként próbál lenyomni a torkunkon. Graham legalább őszinte. Ő belemondta a kamerákba, hogy miről szól ez az egész: Amerika érdekeiről.
Aztán azzal folytatta, hogy Ukrajna korábban nagyon korrupt ország volt. Mára viszont teljesen kifehéredett. „Minden dollárt, minden fegyvert figyelünk. És elégedett vagyok azzal, hogy az ukránok nem használják ki az amerikai népet. Segítik az amerikai népet. És úgy gondolom, hogy itt az ideje, hogy Ukrajna megtegye a következő lépést a demokrácia fejlesztésében, nevezetesen, hogy 2024-ben választásokat tartson” – mondta.
Megint csak érdekes az a megfogalmazás, hogy az ukránok az Oroszország elleni háborúval „segítik az amerikai népet”. Erről beszélt egyébként a közelmúltban Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök is, csak ő kiterjesztette ezt az egész NATO-ra, és kiemelte, hogy az ukrán katonák élete mennyivel értéktelenebb az amerikaiakénál. Igen, ezzel indokolta, miért kell minden eszközzel támogatni Kijevet: hogy az olcsó ukránok haljanak meg az értékesebb nyugati katonák helyett.
Ezek a megjegyzések érthetőek. Eddig is világos volt, hogy Zelenszkijék az új tálibok, az Azov az új mudzsahedin, az ukrajnai háborút pedig ugyanúgy kezeli Washington, ahogy a ’80-as években Afganisztánt. De mi ez a választási mánia?
„Ideje, hogy Ukrajna megtegye a következő lépést a demokrácia fejlesztésében, nevezetesen, hogy 2024-ben választásokat tartson.” Ez a kijelentés úgy hangzik, mintha Volodimir Zelenszkijt nem demokratikusan választották volna meg. De legalábbis, mintha útközben letért volna a demokrácia ösvényéről. Ilyet talán még az oroszok sem mondtak soha.
A színész-elnök hivatali ideje idén járt volna le. A 2019-es kampányban azt állította, egy ciklusnál többet nem vállal, és azt is, hogy bevezeti az elektronikus szavazást, mert a polgárháborús viszonyok között sokan nem tudnak élni a választójogukkal. Ez utóbbi érdekében egy kapavágást sem tett, az újrázással kapcsolatban pedig nagyjából a ciklusa felétől már azt hajtogatta: addig akar az ország élén maradni, amíg a programját végig nem viszi.
Az idei választást aztán a háborús vészhelyzet miatt elhalasztotta. A pártjából kirúgott képviselők szerint azért, mert kikapna, és éppen ezért újra és újra élni fog ezzel a lehetőséggel, amíg megteheti. De miért zavarja ez az Egyesült Államokat, amely lelkiismeret-furdalás nélkül támogat akár népirtó diktátorokat is, ha az érdekei úgy kívánják?
Zelenszkijnek nincs látható és komolyan vehető ellenzéke, kihívója jelen pillanatban. Miért kéne bombázás közepette, emberek életét kockáztatva választást tartani, ha jobb híján úgyis ő lesz a befutó? A nyugati közvéleménnyel sem lehet magyarázni az amerikai intelmet, mert mindenki megérti, ha egy háborúban a kapitány a kormánynál marad, ahogy Roosevelt is tette, amikor a szokásos kettő helyett négy ciklust vállalt amerikai elnökként. Zelenszkijnek megerősítésre sincsen szüksége, hiszen 73 százalékkal választották meg. Igaz a kampányában végig a békéről beszélt, de van mire hivatkoznia, amikor azt mondja, a kormány erős legitimációt kapott.
Egyetlen magyarázat lehet csupán Graham kijelentésére: az, hogy Zelenszkij a nyugati szövetségeseknél vesztette el a hitelét, és már pontosan tudják, ki akarnak a helyére ültetni. De vajon miért van szükség a vezéráldozatra? Mi az, amit még a színész-elnök sem volt hajlandó megtenni az amerikaiaknak? Nagyon kíváncsiak vagyunk, afelől pedig nincs kétségünk, hogy egy vérnyulat és nem egy békegalambot fognak előhúzni a kalapból.
