Magyarországra látogatott Jason Crow Colorado egyik demokrata kongresszusi képviselője, vagy úgy is fogalmazhatnánk, hogy az egyik leghangosabb háborús agitátor, mert „aggasztotta a kormány NATO-val kapcsolatos retorikája és a demokrácia itteni állapota.” Ha pedig már itt járt, gondolta, interjút is ad – na, kinek másnak, mint a 444-nek és a Telexnek.
Crow a maga nemében szórakoztató figura. Például azt állította, hogy
„Az orosz hadsereg 60 százalékát elpusztították az elmúlt másfél évben. A szankciók működnek, nyomást gyakorolnak Putyinra.”
Bizonyítani természetesen egyik állítását sem tudja, de nem is törekszik rá, mert mint majd látni fogjuk, ő „hívő” ember, aki nem hagyja magát a tények által befolyásolni.
Mégis, jegyezzük meg: a legfrissebb amerikai becslések szerint az ukrajnai háborúban a két fél együttesen kevesebb mint félmillió embert veszített. Ebbe beleértendőek a sebesültek is, tehát a halottak száma alacsonyabb. Crow állítása szerint azonban csak az oroszok mellé 600 ezer halottat kéne lekönyvelni. Nevetséges elképzelés, de „hinni” lehet benne, akárcsak a fogtündérben.
Ami meg ugye a szankciókat illeti, Oroszország 2022-ről 2023-ra a világ hatodik legnagyobb gazdaságából (vásárlóerő paritáson mért GDP-vel számolva) az ötödik lett, azaz egy helyet javított. Ez ugyan egy tény, miként az is, hogy egy gyerek sem látta még tojást rakni a tapsifülest, de jaj annak, aki azt mondja, nem létezik a húsvéti nyúl.
Az interjú legszórakoztatóbb része talán az, amikor Amerika magyar hangjai szembesítik a nagy fehér törzsfőnököt a full libero CNN által megrendelt közvéleménykutatás eredményével. E szerint Crow honfitársainak többsége nem támogatja, hogy a Kongresszus további segélyeket szavazzon meg Ukrajnának. Mit mond erre a komisszár?
„Nem értek egyet az eredménnyel.”
Ezt amúgy azzal indokolja, hogy az Egyesült Államok polgárai szerinte tudják: a jólétük Európától függ. Nem biztos, hogy így akart fogalmazni, de kimondta, és ha már megtörtént, érdemes lesz ezt később minden jenki és atlantista szemére vetni, aki jogelvekről, a szabadság védelméről és a „szerződéseken alapuló nemzetközi rendről” papol.
A fentiek után jönnek az igazán bicskanyitogató részek. Például a képviselő azt mondja, hogy Putyin nem akar tárgyalni a békéről.
„Erre az elmúlt néhány hétben is lett volna alkalma, de az orosz delegáció nem jelent meg a konferenciákon” – állítja szemérmetlenül.
Tekintettel arra, hogy Crow megjárta Afganisztánt és Irakot, az is lehet, hogy valahol légnyomást kapott, vagy traumás agysérülést szenvedett, de valószínűbb, hogy egyszerűen csak gátlástalan.
Oroszországot ugyanis egyetlen konferenciára sem hívták meg! A háború elején török és belarusz közvetítéssel elindított tűzszüneti és béketárgyalások pedig azért szakadtak meg, mert az Ukránok brit-amerikai parancsra felálltak az asztaltól…
Szemen szedett hazugság az is, hogy Kijev kész lenne tárgyalni. Hogy? Zelenszkij rendeletileg tiltotta meg, hogy az ukránok közül bárki szóba álljon Putyinnal, ráadásul nincs semmilyen ajánlatuk. Ők azt várják Oroszországtól, hogy kapituláljon.
A továbbiakban még kifejti, hogy a tartós béke feltétele szerinte az orosz hadsereg „lefokozása”, még több szankció, az orosz gazdaság megnyomorítása érdekében, és „az Ukrajnával kapcsolatos biztonsági biztosítékok köre” – jelentsen ez bármit is.
Jason Crow ebben hisz, és abban, hogy Donald Trumpot nem fogják újra elnökké választani, mert ő nem rajong érte.
Köszönjük, Mr. Crow!