A Belgiumban leszerelésre szánt F-16-os vadászgépek Ukrajnába történő szállítása lehetetlen, mert a gépek elhasználódtak, és veszélyeztetnék a pilóták életét, „mintha lejárt szavatosságú gyógyszereket szállítanánk Afrikába” – mondta a belga hadsereg logisztikai osztályának vezetője, Frédéric Goetynck altábornagy a De Standaardnak adott interjújában, amit itthon az Oroszhírek.hu szemlézett.

Korábban Belgium megerősítette, hogy kész ukrán pilótákat kiképezni az F-16-osokra, de kizárta magának a gépeknek a szállítását. Azzal indokolva ezt az álláspontot, hogy a gépeket „aktívan használják a balti államokban a NATO-országok és Belgium légterének védelmére”.

– Nem arról van szó, hogy nem akarjuk megtenni, de a repülőgépeinket nyugdíjazták. Ezek a repülőgépek már annyi órát repültek, hogy a konstrukciójuk egyszerűen elhasználódott. Nem küldhetsz olyan repülőgépeket Ukrajnába, amelyeket te magad már nem használnál – mondta a belga tábornok. Mint kifejtette: „ha Ukrajnába küldünk egy olyan repülőgépet, amely már nem biztonságos, és amelyről tudjuk, hogy repedések vannak a törzsén, akkor a pilóta életét kockáztatjuk.” Hozzátette, hogy Belgium „már küldött automata fegyvereket, Lynx páncélozott járműveket és több mint kétszáz Volvo teherautót Ukrajnának, valamint lőszert, üzemanyagot és orvosi ellátmányt”.

Az utóbbi napok híre, hogy a német kormány mintegy száz darab Leopard–1A5 típusú harckocsit szeretne vásárolni Görögországtól, és azokat Ukrajnába szállítaná, miután gyorsan üzemképes állapotba állítja azokat. Németország viseli a teljes felújítás költségeit, van mire költeni, mert a görög Leopard–1A5-öt három évtizede nem modernizálták. Az Rbc.ua hírportál a Flight című katonai szakkiadványra hivatkozva azt írta, hogy a jelentés szerint az elavult Leopard–1A5-ért cserébe Görögország korszerűsített harckocsikat kaphat. Szintén a közelmúlt híre, hogy a németek vásároltak több tucat Leopard 1-es tankot Belgiumtól az ukránoknak. A Leopard 1-esek elég régiek, a harckocsit 1965-ben rendszeresítették.

Szokás szerint pontokba szedve a véleményünk:

1, Egy barátom szokta mondani, hogy a németeknél nincs eltökéltebb, és ha valamit elkezdenek, akkor azt végigviszik. Példálózott már a porosz Nagy Frigyessel, aki alatt a férfiak jelentős része meghalt a háborúban. Ott volt Hitler, aki alatt az utolsó töltényig kitartottak a németek, az NDK is az utolsó pillanatig húzta. S most, amikor már az USA-ban is egyre szaporodnak a kritikus hangok, Németország még ott áll a Zelenszkij-rezsim mellett. Ők tényleg mindig kitartanak, legyen az jó vagy rossz ügy.

2, A világ tényleg az utolsó utáni tartalékokhoz nyúl, olyan fegyvereket szednek elő a pincékből, a raktárak mélyéről, amelyekről már akár évekkel vagy évtizedekkel ezelőtt lemondtak. Egyre inkább úgy tűnik, hogy már szinte ócskavasakat szednek össze, hogy azzal is segítsék Ukrajnát. De vajon segítség, ha elavult eszközöket kapnak az ukránok? Segítség az, ha éppen az elavultságuk miatt rövid úton kilövik őket, és odaveszik a legénység? Aligha.

3, Végül egy fontos kérdéskör. Ha újabb vasakat kapnak az ukránok, akkor vajon győznek? Nem hiszem. Legfeljebb újabb ezrek, tízezrek halnak meg emiatt, és még nagyobb lesz a pusztítás Ukrajnában. Nem gondolnám, hogy ez lenne Kijev és az ukránok érdeke. Legfeljebb a globális háttérhatalom tesz szert több profitra. Néhány dúsgazdag család még gazdagabb lesz, és ezért az ukrán nép hullatja még tovább a vérét. Ez undorító, maga a borzalom.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét