A Reuters nyomán számos portál megírta, hogy Vlagyimir Putyin szerint a Szovjetunió vezetése hibát követett el, amikor 1956-ban tankokat küldött Magyarországra, majd később Csehszlovákiába. A hírre, illetve a kijelentésre egyesek úgy tekintenek, mint burkolt önkorrekcióra az ukrajnai események kapcsán: mintha Putyin azt akarta volna mondani, hogy hiba volt bevonulni Ukrajnába. Valójában ez a jobbik eset, bár aligha megalapozott a feltételezés.
Mások viszont – a magyarországi atlantisa propagandasajtó általában – a „botrányos” orosz történelemtankönyvvel összefüggésben próbálják értelmezni az elnök szavait. Ezzel az a probléma, hogy a valóságot nem lehet nem létező dolgokhoz viszonyítani. Nevezetesen, ha a szóban forgó tankönyv nem állít olyat, hogy hiba volt véget vetni a szovjet megszállásnak Kelet-Közép-Európában, akkor a Putyin által elmondottak sem jelenthetnek eltérést a Kreml korábbi vonalvezetésétől.
Köztudott, hogy Putyin valamennyi közszereplése jól koreografált: a belépőtől a vicceken át a félreérthető elszólásokig mindennek célja van. Az is ismert, hogy a térségünkben a Nyugat a közvélemény befolyásolásának szándékával gyakran játszik rá a történelmi traumákra, sértettségre.
Az amerikaiak és az ukránok nem egyszer megpróbálták összemosni ’56-ot és a prágai tavaszt az ukrajnai háborúval. Ez nem csak sántít, de sértő is, mivel mindkét felkelés, polgári forradalom olyan értékekért zajlott, amelyeket a kijevi rezsim módszeresen semmibe vesz. Az orosz elnök véleményünk szerint erre reflektált, és azt üzente: Moszkva tisztában van ezzel, és hibának tartja, hogy a Szovjetunió a párbeszéd és az együttműködés helyett tankokkal törte le két nép szabadságküzdelmét.
Putyin állítása egyúttal válasz azokra a vádakra is, amelyeket a lengyelek előszeretettel hangoztatnak, hogy Oroszország a szovjet birodalom helyreállítására törekszik, és Ukrajna elfoglalása után meg sem állna Berlinig. Moszkva – mint arra a fent említett állítással az orosz elnök utalt – nem hódítani, „újragyarmatosítani” akar, hanem elismertetni a Nyugattal, hogy neki is lehetnek nemzetbiztonsági érdekei, és azok egyenrangúak a NATO-éval.
Szorosan ide tartozik az is, hogy ha elfogadjuk, hogy a világon minden amerikai állampolgár és az USA-val szövetséges vagy valamilyen okból általa „kiválasztott” nép Washington és szatellitjeinek védelmét élvezi, akkor ez a jog Moszkvát és a hozzá kötődő államokat és nemzeteket is megilleti.
Összegezve tehát Vlagyimir Putyin nem mondott mást, minthogy 1956-ban és 1968-ban a magyaroknak és a csehszlovákoknak volt igaza, a Szovjetunió pedig akkor a rossz oldalon állt. Oroszország ezt belátja, és ennek tudatában küzd az ukrajnai oroszok jogainak biztosításáért és saját szuverenitása, nemzetbiztonsága védelmében – remélve, hogy ezt mások is megértik és idővel elismerik.
