Olekszij Danyilov, az ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi tanács főtitkára közölte, zendülés készül Oroszországban, de ez nem olyan lesz, mint a Wagner-csoport Moszkva ellen való menetelése volt idén júniusban. Az Ukrajinszka Pravda szerint, amit itthon az Index szemlézett, Danyilov azt mondta egy interjúban, hogy a zendülés Oroszország szétesésével jár. Állítása szerint Ukrajna már tudja azt is, hogy ki vezeti ezt a zendülést, és mi lesz a forgatókönyve.
A politikus utalt arra, hogy szerinte a Szovjetunió 1991-es széteséséhez hasonlít majd az esemény. Egy kérdésre válaszolva a tisztviselő azt is hozzátette, hogy a nemzetközi partnereik is tudnak erről az egészről, de sokan úgy vélik, az eseményeket még kordában lehet tartani, és Oroszország nem darabolódik fel. – Én azt mondhatom, hogy senki sem tudja ezt befolyásolni. Oroszországot rákényszerítik a szétesésre, és ez határozottan megtörténik még a mi életünkben. Semmilyen erő nem tudja majd megállítani, mert ez történelmi folyamat – mondta Danyilov.
Jöjjön a véleményünk:
1, Sok mindent lehet mondani az ukránokra, de azt nem, hogy unalmasak lennének. Sőt, ha éppen nem háború dúlna keleti szomszédunk területén, akkor talán még azt is megkockáztatnám, hogy az ukránok kifejezettem szórakoztatóak. Csak hát Kelet-Ukrajnában ropognak a fegyverek, emberek tíz- és százezrei halnak meg, családok millióinak élete lehetetlenül el a globalisták által kiprovokált háborúban, így nincs kedvünk nevetni.
Persze azt is hihetnénk, hogy az mond ilyen sületlenségeket, aki valamilyen tudatmódosító szer hatása alatt van, arra még gondolni sem mernék, hogy Danyilov sok alkoholt vagy drogot vett volna magához.
2, Na jó, egy pillanatra próbáljuk meg komolyan venni az ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi tanács főtitkárát, és higgyük el, hogy hisz vagy legalább hinni próbál abban, amit nyilatkozik. Ez esetben nincs jó hírünk Danyilovnak, mert Ukrajna közelebb van a megszűnéshez és feldarabolódáshoz, mint Oroszország.
A helyzet az, hogy az orosz hadsereg tartózkodik Ukrajna területének jó hatodán és nem fordítva. Ráadásul Ukrajna a globalisták köldökzsinórján lógva, nyugati fegyverekkel, lőszerekkel kisegítve éppen hogy fel tudja tartóztatni az orosz hadsereget, legalábbis egyelőre, és Moszkva még messze nem jutott el teljesítőképessége határáig. Ez a helyzet azonban gyorsan megváltozhat, és aligha Moszkva, sokkal inkább Kijev kárára.
3, Végül jó lenne tudni, hogy az ilyen sületlenségekkel, mint hogy Putyin haldoklik, Kadirov kómában van és, hogy Oroszország szét fog esni, mi lett az ukránok célja? Az oroszok zöme ugyanis nem az ukrán és nyugati sajtóból tájékozódik, ha mégis eljut hozzájuk egy-egy foszlány, az ilyen híreken csak nevetnek. A nyugati embereket is nehéz hazugságokkal megvezetni, főleg, ha látják, hogy a haldokló Putyin és a kómába esett Kadirov nagyon is él.
Akkor a hazai közvéleményt próbálnák meg így kábítani? Meglehet. De egy biztos, ha ekkora agyrémeket bevesznek az ukránok, akkor nagyon nagy baj van keleti szomszédunknál. S rossz hír Kijev számára az is, hogy kommunikációs trükkökkel, hazugságokkal aligha lehet az orosz hadsereget megfutamítani. A front áttöréséhez és az ellenség legyőzéséhez erő kell, abból pedig egyre kevesebb van nekik. Elképesztően fájdalmas lesz a felébredés…