Seymour Hersh veterán amerikai újságíró legfrissebb értesülései szerint az amerikai hírszerzés pontosan tudja, hogy Oroszország győzött és Ukrajna elveszítette a háborút – írta meg pénteki cikkében a Bennfentes.
„Vannak jelentős csoportok az amerikai hírszerző közösségben, akik a helyszíni jelentésekre és a technikai hírszerzésre támaszkodva úgy vélik, hogy a demoralizált ukrán hadsereg feladta annak lehetőségét, hogy legyőzze a súlyosan aláaknázott háromszintű orosz védelmi vonalakat, és a háborút a Krímre és az Oroszország által elkobzott, majd annektált négy megyére terjessze ki” – idézi a lap az újságírót.
Hersh szerint Volodimir Zelenszkij megvert hadseregének már nincs esélye a győzelemre. Az újságírónak nyilatkozó tisztviselő, név nélkül, elmondta: „a háború azért folytatódik, mert Zelenszkij ragaszkodik hozzá, hogy folytatódnia kell.”
Az állítólagos ukrán előrelépésekről szólva pedig kijelentette: „az egész hazugság.” A tisztviselő Hershnek nyilatkozva kitért arra is: a Putyin betegségéről szóló cikkek dezinformációs kampány eredményei, amelyek mögött a nyugati titkosszolgálatok állnak.
Vége az ellentámadásnak
A meg nem nevezett személy a következőt mondta az újságírónak: “A háborúnak vége. Oroszország győzött. Nincs többé ukrán offenzíva, de a Fehér Háznak és az amerikai médiának fenn kell tartania a hazugságot.” A Hersh-nek nyilatkozó forrás szerint „az igazság az, hogy ha az ukrán hadseregnek parancsot adnának az offenzíva folytatására, a hadsereg fellázadna. A katonák már nem hajlandóak meghalni, de ez nem illik bele abba a maszlagba, amit a Biden-féle Fehér Ház ír.”
Előrebocsátjuk, hogy mivel az amerikai újságíró úgy általában titkosszolgálati információkra és egy neve elhallgatását kérő tisztviselőre hivatkozik, fogalmunk sincs, hogy mennyi a cikk valóságtartalma. Ezzel az erővel megírhatnánk ennek az ellenkezőjét is, például azt: biztos információink vannak arról, hogy napok múlva egy több frontszakaszt érintő, átfogó ukrán ellentámadás indul, amely várhatóan elsöpri majd a védekező orosz csapatokat. Más kérdés, hogy ezt ebben a formában kevesen hinnék el.
Ennél fogva nem is azt mondjuk, hogy a Herch által leírtak igazak – bár vannak arra utaló jelek, hogy így lehet –, inkább azt a kérdést tesszük fel: miért születik meg egy ilyen cikk az USA-ban egyáltalán, és miért kap ekkora nyilvánosságot? Ez aligha lehet más, mint egy kemény üzenet az ukránoknak és a világ Kijevvel kritikus közvéleményének. S ha még igaz is? Akkor a Zelenszkij-kurzusnak hamarosan lefő a kávé. Kijev felett gyülekeznek a viharfelhők…