Kedves Bekezdések!
Sergei Trubankov, egy kétgyermekes édesapa vagyok Harkovból. Még tavaly hívtak be katonának az ukrán hadseregbe, majd nem sokkal később egy németországi kiképzőtáborba vezényeltek minket az egységemmel együtt. Az ott tartózkodásunk alatt még nem nagyon voltak gondjaink. A helyiek kedvesen, mondhatnám kifejezetten barátian fogadtak minket, és a kiképzésünk rendben haladt.
Sőt, annyira optimista közeg vett minket körbe, hogy ahogy haladt előre az idő, egyre inkább elhittük: simán győzhetünk az oroszok ellen. A németek és a szintén nagy számban ott levő amerikaiak sikeresen elhitették velünk, hogy ha megjelenünk a fronton a nyugati haditechnikával megerősítve, akkor fejvesztve menekülni fog az ellen.
Ébredés
Ez így nagyon szépen hangzott távol Kelet-Ukrajnától, messze a csatazajtól, de ahogy közeledett a hazatérésünk időpontja, egyre nőtt bennünk a bizonytalanság. Mind világosabbá vált bennünk, hogy a túloldalon sem amatőrök lesznek, és ők sem fapuskával és csúzlival lőnek majd vissza. Amint letelt a kiképzésünk ideje, Zaporizzsjai területre, Orehov térségébe vezényeltek minket, és be kellett kapcsolódnunk a júniusban elindult ukrán ellentámadásba.
Aztán ahogy megérkeztünk a front közelébe, az arcunkra fagyott az amúgy is egyre jobban halványuló mosoly, mert a bajtársak megmondták: az oroszok elképesztően keményen védekeznek, a front maga a pokol, egy átkozott húsdaráló. Nagyon sok sérültet láttunk, akiket a frontról hoztak haza szinte vég nélküli sorokban.
A poklot magunk is hamar megtapasztalhattuk, rögtön az első bevetésen. Amint megkaptuk a parancsot, az orosz vonalak felé indultunk. A tüzérségünk dolgozott egy kicsit, majd a páncélos ékünk megindult előre, a gyalogságunk pedig közvetlenül mögötte haladt. Légi támogatást nem kaptunk, mert a térségben elképesztően aktív és erős az orosz légvédelem, és az ellenséges vadászgépek is bármikor felbukkanhatnak.
Pokol
Alig haladtunk néhány kilométert előre, a páncélos ékünk első harckocsija máris aknára futott és felrobbant. Nem sokkal később pedig újabb tankok jártak így, amint megpróbálták az égő járművet kikerülni. Ezek az első veszteségek ráadásul duplán fájtak. Mivel elárulták a támadásunk irányát, így csakhamar az ellenséges tüzérség is elkezdett dolgozni, úgy záporoztak felénk a lövedékek, mint nyári zivatarban az esőcseppek.
A veszteségeink emiatt is folyamatosan növekedtek, így rövid idő után lefújták a támadást, és visszavonultunk. Az egységünk a sikertelen akcióban jelentős veszteségeket szenvedett, ami a győzelembe vetett hitünket alaposan megtépázta.
Azóta több alkalommal is rohamra vezényeltek minket, de hasonlóan jártunk, mint az első alkalommal. Az alakulatunk pedig csak annak köszönhetően létezik valamelyest, hogy az egységet többször feltöltötték. A mennyiségi növekedés azonban nem hozott minőségi javulást, mert az újoncok között sok a gyengén kiképzett, kényszersorozott katona, akik folyamatosan a menekülés lehetőségeit keresik. Itt tartunk most, a helyzetünk nemcsak rossz, de egyenesen reménytelennek is tűnik.
Remény
S hogy miért írtam a Bekezdéseknek? Ez egy jajj-kiáltás akart lenni a pokolból. Mi itt, a fronton egyre inkább azt érezzük, hogy teljességgel reménytelen az oroszok ellen harcolni. Úgy gondoljuk, nem győzhetünk ellenünk, az újabb és újabb csapásokkal maximum a veszteségeink növekednek tovább.
Ha panaszkodni merünk, akkor a feletteseink durván leoltanak minket, szerintünk a győzelemben ők sem hisznek, csak félnek a katonai vezetés bosszújától, és meg akarnak a felelni a lehetetlen elvárásoknak. De az a kérdés, hogy meddig?
Hány és hány ukrán fiúnak, apának és férjnek kell még azért meghalnia, hány családnak kell tönkremennie, mekkora pusztítás kell még ahhoz, hogy Ukrajna amerikai kottából játszó elnöke feladja az értelmetlen harcot? Hogy majd győzünk, és kiűzzük az oroszokat az országból? Nevetséges! Aki ezt elhiszi, jöjjön ide a frontra, és húzzon le egy hetet ebben a vérfürdőben.
A pokol kénköves bugyraiban majd rájön arra, mi a különbség a térképasztal melletti álmodozás és a halálos valóság között! Arra kérek mindenkit a Bekezdéseken keresztül, tegyen meg mindent azért, hogy befejeződjön végre az értelmetlen háború, a pusztító vérontás. Nem akarunk már harcolni, békében akarunk élni abban az Ukrajnában, ami maradt belőle.
A Nyugat által felbiztatott vezetésünk miatt így is a fél ország romokban van, százezrek haltak és sebesültek meg, milliók menekültek külföldre. De talán egy új, a szomszédaival békére törekvő, a korrupcióra nemet mondó vezetéssel, hosszú évek alatt újraépíthetjük hazánkat. Kérem, segítsenek, hogy eljöjjön a béke és a demokrácia Ukrajnába!
