Magyarország november végén megkaphatja az Európai Bizottságtól a korábban befagyasztott uniós források több mint felét, 13 milliárd eurót, írja a Financial Times. Azt remélik, hogy Budapest ezek után hozzájárul a költségvetés megemeléséhez és Ukrajna támogatásának folytatásához.
Az EU a 22 milliárdos eurós kohéziós forrás visszatartását a jogállamisággal kapcsolatos aggályokkal és az emberi jogok helyzetével indokolta. A kohéziós alapok célja a gazdasági és társadalmai különbségek csökkentése, a fenntartható fejlődés előmozdítása. Brüsszel a 13 milliárd euró felszabadítását a májusban bevezetett magyar igazságügyi reformokkal indokolná.
A hír több szempontból is bicskanyitogató.
Például azért, mert igazságügyi reform ide, Navracsics Tibor kanosszajárása oda, Brüsszel egészen mostanáig elégedetlen volt a magyar jogállamiság helyzetével. Írásba adták tucatszor, elmondták százszor, hogy hazánk az igazi Mordor, ahol még a Gyűrűk ura orkjainak is összerándulna a gyomra. Az egész világ tudja, hogy nálunk nincs demokrácia, rendszerszintű a rasszizmus, tombol a melegellenesség, és amit a kormány nem lop el azt az oroszoknak adja.
A jelek szerint azonban az Európai Bizottságnak a jogállamiságnál és a liberális „értékeknél” egy valami mégis csak fontosabb: a háború Oroszországgal.
Nem lehet nem észrevenni az időzítést! Washingtonban egyik nap közlik, hogy nincs több pénz Ukrajnára, ezért az EU-nak kell mélyebben a zsebünkbe nyúlnia. Ehhez azonban a magyar kormány szavazatára is szükség van. Így másnap kiderült, hogy a magyar fékek mégis fékeznek, az egyensúlyok mégis egyensúlyoznak. Hirtelen máris jogállamocska lettünk. Illetve lehetünk. Csak egy kicsi hozzájárulás kell az öldöklő háború folytatásához.
Zárójelben jegyezzük meg: az EU-nak nincsenek a szó szoros értelemben véve saját bevételei. A mi pénzünkből él. Így a 13 milliárd euróból, ami jár, és amit most mégis megkaphatnánk, ha nem is közvetlenül, de áttételesen levonódik az az összeg, amit Ukrajnának akarnak adni…
Az uniós forrásokért folytatott harcban Brüsszelt sokszor vádolta azzal a magyar kormányoldal, hogy szándékosan nem fogalmaz meg egyértelmű elvárásokat. A lista, aminek meg kellett felelnünk, többször változott. A jogállamiságnak pedig nincs konkrét definíciója.
Ezt most az EU vezetése lényegében elismerni készül azzal, hogy Ukrajna támogatásához köti a magyar jogállamiság elismerését vagy el nem ismerését. Ez bizonyítja azt, hogy eddig is politikai zsarolásra használták a pénzek visszatartását. És hogy a liberális demokrácia értékei nem léteznek, de legalábbis érdektelenek a brüsszeli bürokraták számára.
Ha a magyar kormány kellően ravasz és bátor, most azt kellene tennie, mint amit Erdogan elnök tett a napokban a svéd NATO-tagság kapcsán. Üzenjünk Brüsszelnek, hogy előbb fizessenek, aztán a többit majd meglátjuk… Hiszen, ha megfelelünk a jogállamisági kritériumoknak, akkor jár a pénz Ukrajna támogatásától függően. Ha meg nem, akkor bármikor leállíthatják a folyósítást, miután megszavaztuk a támogatást Ukrajnának.