Brüsszel csúnyán átverte Tunézia vezetését. Egészen pontosan elszórta az afrikai országnak ígért pénzt az ukránokra, most pedig nem érti, hogy azok miért intettek be Európának.

A történet a következő: von der Leyenék júliusban aláírtak egy partnerségi megállapodást Kais Saied elnökkel, amelyben több mint 1 milliárd eurót ígértek gazdaságfejlesztésre, beruházásokra és a migrációs válság kezelésére. Így, csomagban.

Tunéziának hatalmas szüksége lett volna erre a pénzre, mert amióta az amerikai-brit-francia naokolonialista vonóshármas megcsinálta az arab tavaszt, a Földközi-tenger déli medencéjének állami nyüglődnek. Előtte sem volt rózsás a helyzet, de viszonylagos béke és stabilitás volt.

Az ukránoknak jobban kellett

Líbiában máig nem állt helyre a rend, a polgárháború elől pedig sokan a szomszédos Tunéziába menekültek. Oda viszont a 2010-es évek derekán begyűrűzött a terrorizmus, és a szubszaharai térségből érkező migránsok jelentős része is a volt francia gyarmaton keresztül igyekszik Európába.

A politikai válságon Saiednak nagyjából sikerült úrrá lennie, az ország többi, nem maga kreálta problémáját viszont önerőből nem tudja megoldani. Egyszerűen hiányoznak a szükséges források, hiszen Tunézia nem dúskál a nyersanyagokban; fő bevételi forrása a turizmus, amit viszont a COVID hazavágott.

És itt érdemes megjegyezni, hogy az EU-nak elvileg nagyobb szüksége lenne Tunéziára, mint fordítva. Migrációs szempontból mindenképpen, hiszen előbb-utóbb mindenki felszáll valamelyik lélekvesztőre, és útnak indul Lampedusa felé. Azt pedig senki nem fogja tudni rákényszeríteni Saiedékre, hogy bárkit „visszavegyenek”.

No, ezek után most Brüsszel jelezte, hogy nincs 1 milliárdja, csak 127 milliója. Szóval, a fejlesztéseket, beruházásokat le kéne húzni a listáról, a migránsok tízezreit pedig ebből a pénzből kéne feltartóztatni, és ellátni bizonytalan ideig.

„Tunézia elutasítja, amit az EU bejelentett, nem a csekély összeg miatt… hanem azért, mert ez a javaslat ellentmond a júliusban aláírt egyetértési megállapodásnak… és nélkülözi a tiszteletet” – mondta erre az elnök a TAP állami műsorszolgáltató által hétfőn közzétett nyilatkozat szerint.

Leszögezte továbbá azt is, hogy nincs szükségük jótékonykodásra vagy alamizsnára.

Tunézia megértette a leckét

Egyébként teljesen igaza van. Az Európai Bizottság pedig ismét bebizonyította, hogy alkalmatlan az európai érdekek képviseletére. Sőt, rendszerint szembe megy az unió 550 millió polgárának elemi érdekeivel. Ezt tette akkor, amikor az USA bábjaként beleugrott az ukrajnai háborúba és szakított az oroszokkal. Ezt tette és teszi lassan egy évtizede a migráció (félre)kezelésével. És ezt készül tenni, azzal, hogy csuklóztatja Pekinget.

Apropó, oroszok és Kína! Saied valószínűleg azért sem hagyta, hogy von der Leyenék megalázzák a népét ezzel a 127 millió euróval, mert Tunézia – belátva, hogy a Nyugattól semmire nem számíthat – időközben a BRICS felé fordult, amelynél bejelentette a csatlakozási szándékát.

Az Európai Bizottság eljátszotta a Tunéziának beígért pénzt az ukrajnai oroszruletten, ezzel pedig Észak-Afrika egyik kulcsországát áttolta az euroatlanti blokk legnagyobb riválisainak táborába. Gratulálunk!

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét