Az amerikai Kongresszus által létrehozott Strategic Posture Commission (SPC) elnevezésű kétpárti testület jelentése szerint az Egyesült Államoknak és szövetségeseinek készen kell állniuk egy kétfrontos háborúra Kínával és Oroszországgal. Az elsődleges cél persze az elrettentés, amihez a bizottság szerint modernizálni és bővíteni kell az USA atomarzenálját.
Bár az SPC nem talált konkrét bizonyítékot arra, hogy Oroszország és Kína együttműködne, „aggódunk… hogy végső soron valamilyen módon koordináció lehet közöttük, ami elvezet minket ehhez a két háborús konstrukcióhoz” – mondta egy, a jelentésben részt vevő magas rangú tisztviselő a Reutersnek.
Érdemes hozzátenni, a jelentés szerzői azzal számolnak, hogy a fenyegetés 2027-ra akuttá válik, ezért „már most döntéseket kell hozni annak érdekében, hogy a nemzet felkészült legyen”.
Ha egy morbid poénnal akarnánk elintézni ezt az ügyet, valami olyasmivel zárnánk ezt a bekezdést, hogy „legalább kiderült, mikor jön el a világvége”, vagy hogy „2026-ban már ne nagyon vegyetek tartós tejet.” A helyzet ennél azonban többet érdemel.
Az utóbbi években megszaporodtak az Oroszország és Kína elleni kirohanások, ráadásul ezek egyre magasabb szintekről érkeznek. Tavaly Mitt Romney, az egykori elnökjelölt és máig befolyásos szenátor játszott el egy atomháború gondolatával. Továbbá azzal, hogy „a NATO-erők összecsaphatnának Oroszországgal Ukrajnában, és szétzúzhatnák a békés egykori szovjet terület visszaszerzésére irányuló kísérleteit.”
2021-ben Charles Richard admirális, az Egyesült Államok Stratégiai Parancsnokságának főparancsnoka írta le egyik jelentésében, hogy „reális esélye van [annak], hogy egy regionális konfliktus Oroszországgal és Kínával gyorsan nukleáris háborúvá eszkalálódik.”
Ha a nyilatkozatokat, elemzéseket és a SPC jelentését összevetjük azzal, ahogy az amerikaiak például az ezredforduló előestéjén Afganisztánról és különösen Irakról írtak – hátborzongató a hasonlóság.
Nem azt állítjuk, hogy az Egyesült Államok mindenáron meg akar ütközni Moszkvával és Pekinggel, de egy újabb, nukleáris fegyverkezési versenynek beláthatatlan következményei lehetnek. Leginkább azért, mert az „atomklub” újabb szereplőkkel bővült, és bővülhet a közeljövőben.
Egyáltalán nem biztos, hogy Észak-Korea, vagy – ha eléri a célját – Irán tétlenül nézné az Egyesült Államok megerősödését, és nem próbálna meg leszámolni vélt vagy valós fenyegetést jelentő ellenfeleivel, úgymond megelőző csapásként.
A legnagyobb félelmünk tehát nem az, hogy Peking vagy Moszkva szánja el magát a „legvégső döntésre”. Sőt, meggyőződésünk, hogy mindkét nagyhatalom kellően bölcs ahhoz, hogy sose használják elsőként az atomfegyvereiket. Erre valószínűleg a szövetségeseiket is rá tudnák bírni, de csakis akkor, ha az Egyesült Államok nem provokál. Márpedig azt teszi. És ez a mi bőrünkre is mehet.
Csak érdekességképpen, hogy tervezni tudjatok: a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal szerint az UHT tejet kis szerencsével a lejárat után még 9 hónapig lehet meginni.
