Európa jövőjéért aggódik a Mandineren a MOL-mágnás Hernádi Zsolt. Persze, a haszonféltés áll emögött, de az igazság és az önzés nem mindig zárja ki egymást.
A cikkében először felemlegeti, hogy az OECD számításai szerint globálisan évente 240 milliárd dollárnyi adóbevétel tűnik el az adóparadicsomokban. (Tegyük hozzá, a multik számára Magyarország is az volt az utóbbi évtizedekben.) Erre találták ki egyesek megoldásként a globális minimumadót.
Mivel a magyar kormány gazdaság- és foglalkoztatáspolitikája döntően arra épül, hogy mindenféle kedvezménnyel idecsábítja a nagytőkét – ellenállt, amikor az egész EU az USA parancsára csatlakozni akart a kezdeményezéshez. Ezt egyébként szerintünk jól tette, de most ez mellékes.
A lényeg sokkal inkább az, hogy Washington erre felmondta a hazánk és az Egyesült Államok közötti, a kettős adóztatás tilalmát rögzítő egyezményt. Vagyis azokat a cégeket, amelyek eddig választhattak, hogy vagy ide, vagy oda adóznak, mindkét országban megsarcolják.
A zsarolásnak engedve Budapest beadta a derekát, az EU így magára nézve kötelezőnek ismerte el a minimumadót. Csakhogy az Egyesült Államok időközben kihátrált az egész mögül. Tehát az amerikaiak által követelt 15 százalékos adókulcs ránk vonatkozni fog, az USA-ra és egyébként Indiára, Kínára stb. nem. Ja, és persze a kettősadóztatás is marad…
Hernádi problémája az, és mint fentebb írtuk, az önzése ellenére igaza van, hogy Brüsszel ezt szokás szerint benyeli. Ursula von der Leyenék nem állnak ki az európai érdekekért, nem csapnak az ovális iroda asztalára. Nem!
Az EU többek között azért egy halálraítélt politikai képződmény, mert a vezetése semmi mással nincs elfoglalva, minthogy a közösség versenyképességét, gazdaságát gyengítse. Agyonszabályoznak mindent. És amikor Washingtonban csettintenek, rohannak, és a szőnyeg szélére állnak a kis jegyzetfüzetjeikkel, pont úgy, ahogy az észak-koreai fotókon szoktuk látni.
De tényleg!
A napokban is éppen arról egyeztetett az Európai Bizottság elnöke Joe Bidenékkel, hogy milyen büntetővámokat kellene bevezetnie az EU-nak Kína ellen. Mert az Oroszország elleni szankciók annyira bejöttek, ugyebár. Amerikának be. Európa ráutalta magát a drága LNG-jükre.
Szóval, a helyzet az, hogy az EU saját maga alatt vágja a fát, feláldozza a versenyképességét, a jólétét, a stratégiai autonómiáját és a diplomáciai mozgásterét azért, hogy az Egyesül Államokat perverz módon kielégítse. Nem értjük, hogyan lehet bárki EU-párti, ha még Brüsszel sem az?