Az algoritmusok hol szelídebben, hol mostohábban bánnak velünk, ezért biztos, ami biztos alapon elindítottuk a Telegram-csatornánkat (t.me/Bekezdesek) is.
Volodimir Zelenszkij elnök állítólag arra utasította az ukrán újságírókat, hogy inkább ne hozzák szóba a korrupciót – állította a Dzerkalo Nedeli című ukrán hírportál főszerkesztője az Oroszhírek.hu szerint. A National Media Talk 2023 elnevezésű rendezvényen Julija Mosztovaja azt mondta, hogy Zelenszkij követeléséről olyan kollégáktól értesült, akik részt vettek egy nem hivatalos megbeszélésen.
Az elnök állítólag azt követően kérte ezt, hogy az ukrán sajtóban megjelentek az ország fegyveres erői által fizetett, túl magas élelmiszerárakról szóló hírek.
Az ukrán média, köztük a Dzerkalo Nedeli beszámolói szerint a védelmi minisztérium a piaci árnál két-háromszor magasabb áron vásárolt élelmiszert és ruházatot a katonák számára. A minisztérium például 17 hrivnyát (körülbelül 177 forint) fizetett egyetlen tojásért és 22 hrivnyát (körülbelül 220 forint) egy kilogramm burgonyáért. Csakhogy a kijevi boltokban az említett áruk átlagára akkoriban 7 hrivnya (73 forint), illetve 8 hrivnya (81 forint) volt.
Mosztovaja kijelentette, hogy Zelenszkij kérését az ukrán sajtó talán megfontolta volna, ha Zelenszkij „kiegyensúlyozottan” mutatja be a témát, és kifejtette volna, hogy az ilyen témákról való tudósítás befolyásolhatja Ukrajna harcképességét.
– Elfogadnánk ezeket a feltételeket, ha az elnök azt mondta volna: „Itt van egy ember. Itt a telefonszáma. Ha megalapozott tényekkel rendelkeznek, kérem, adják át ennek a személynek, ő azonnal felveszi a telefont. És adjon nekünk egy hetet, hogy válaszoljunk. Ha egy héten belül nem érkezik reakció, hozza nyilvánosságra” – mondta Julija Mosztovoja. Zelenszkij azonban nem tett ilyen javaslatot. Ehelyett az elnök azt mondta az újságíróknak: „maradjanak csendben a győzelemig”.
– De ha hallgatunk, nem lesz győzelem – mondta a főszerkesztő.
Korrupció? Az vajon mi?
Hát ehhez sok mindent hozzá lehet fűzni. Először is azt, hogy nem tudom, a főszerkesztő miről beszél, hiszen Zelenszkij már tavaly novemberben megmondta: „Ukrajnában nincs korrupció, és nem is lesz”.
De tegyük félre a tréfát, s tegyünk fel egy fontos kérdést. Mi is lenne a feladata Zelenszkij elnöknek a korrupció kapcsán: megszüntetni a gyakorlatot vagy elhallgattatni, aki a törvénysértéseket megírja? Háború ide vagy oda, aligha az utóbbi! Ha ezt Magyarországon vagy bárhol máshol Európában megcsinálnák, lenne is rögtön jogállamisági kérdés. Vajon most ki fogja kérdőre vonni Zelenszkij elnököt? Ursula von der Leyen? Josep Borrell? Vagy a Fogtündér?
Biztosak lehetünk benne, hogy egyikük sem. Ukrajnának mindent szabad! Egyelőre!