Az algoritmusok hol szelídebben, hol mostohábban bánnak velünk, ezért biztos, ami biztos alapon elindítottuk a Telegram-csatornánkat (t.me/Bekezdesek) is.
Mindenkinek jár egy második esély, persze, de a svédek talán egy kicsit túltolták a megbocsájtást. A Telex – szóval, nem is a „kormánymédia” – számolt be arról, hogy az Iszlám Államból (ISIS) visszatért dzsihadisták közül többen óvodákban, szociális intézményekben dolgoznak. A hatóságoknak ez nem tűnt fel, ami felveti a kérdést: léteznek egyáltalán hatóságok Svédországban?
Mielőtt bárki azt mondaná, hogy „jó, ez azért túlzás!” – tegyük hozzá a történethez: a problémára az Expressen című lap munkatársai világítottak rá egy oknyomozó riportban. Tehát, még csak azzal sem árnyalhatjuk a történetet, hogy a rendszer külső segítség nélkül képes lett volna az önkorrekcióra.
Az újságírók 83 olyan személyt azonosítottak, akik korábban az ISIS-ért harcoltak, és a „kalifátus” által ellenőrzött területen éltek. Közülük 24-en találtak munkát állami intézménynél Svédországban, és 21-en gyerekekkel, kiszolgáltatottakkal foglalkoznak.
Ezt meg hogy?
Nos, azt fenntartásokkal ugyan, de el lehet hinni, ha valaki azt állítja, hogy amikor X. Y. 1915-ben vagy ’25-ben csatlakozott a bolsevikokhoz, illetve a nemzetiszocialistákhoz, akkor nem gondolta, hogy a mozgalma a történelem legnagyobb népírtásait fogja hamarosan végrehajtani. Az Iszlám Állammal viszont nem ez a helyzet.
Az ISIS eleve a brutalitásával, és az iszlámot megszégyenítő esztelen öldökléssel hívta fel magára a figyelmet. Lefejezésekkel, megkövezésekkel, tornyokból kilökött és tankkal eltiprott emberek vérével reklámozta magát – és vonzott tömegeket. Aki Európából csatlakozott a szervezethez, az nem egyszerűen „beilleszkedési problémákkal küzd”, hanem vadállat. Akkor is, ha kifejezetten harcolni akart, és akkor is, ha az volt az álma, hogy egy harcos felesége legyen.
Hogy ne szaporítsuk a szót, arra karunk kijutni ezzel, hogy minden ISIS-esnek börtönben lenne a helye. És már csak a pedagógiai értékük miatt is: szír vagy iraki börtönökben. Akik kettős állampolgárok közülük, azokat meg kellett volna fosztani az európai, befogadó ország útlevelétől. Ennek hiányában, vagy ha az illető – tegyük fel – csak svéd állampolgár, aki „haza” szökött, akkor is az emberiség elleni bűncselekmények miatt rá kirótt büntetését kéne töltenie jelenleg.
Megy a hárítás
Ehhez képest gyermekekkel, kiszolgáltatottakkal foglalkoznak. És ki tudja? Néha talán eszükbe jut, milyen frankó lenne a pénteki ima után egy kellemes szombati népirtással kezdeni a hétvégét.
És mit mond erre a politika? Lotta Edholm svéd oktatási miniszter gyorsan szétterítette a felelősséget. Azt mondta „túl naiv a svéd társadalom”. Az a svéd társadalom egyébként, amely államilag lett arra kondicionálva, hogy szélsőjobboldalinak bélyegezzen, és mindennél nagyobb veszélyt lásson azokban a politikai mozgalmakban, amelyek ellenzik a bevándorlást.
Edholm szerint a konkrét ügyben az intézmények vezetése követett el hibát, mert nem ellenőriznie kellő alapossággal az alkalmazottak hátterét. – Ezek az információk minden bizonnyal a svéd biztonsági szolgálatok birtokában vannak, ám nem jutnak el a közigazgatási szervekhez – tette hozzá, azzal, hogy erre majd kitalálnak valamit.
Mit? Az óvónők nemzetbiztonsági átvilágítását? Gratulálunk! Sikerült megint a gyökerénél megragadni a problémát…
I am now not positive the place you are getting your information, however great topic.
I must spend some time studying more or understanding more.
Thank you for excellent info I was looking for this information for
my mission.