Csatlakozz a Telegram-csatornánkhoz!

Ukrajna stratégiai szempontból el fogja veszíteni a háborút, mert a társadalmunk nem megfelelően látja a kialakult helyzetet – erről az Ukrán Védelmi Erők parancsnoka, Dmitro Kukarcsuk beszélt a Sztrana ukrán hírportál szerint, amit itthon az Index szemlézett. A katonai vezető azt állítja, hogy a háború kezdetén minden ukrán kész volt megvédeni az országot. Akkor sok volt az önkéntes, de miután az orosz csapatok kivonultak Kijev közeléből, a helyzet megváltozott.

– Ezután a médiában olyan hírek kezdtek el terjedni, hogy az orosz hadsereg gyenge. Egy-két héten belül, maximum egy hónap múlva győzünk. Ezzel pedig összedőlt az emberek valóságról alkotott képe. A várt siker nem jött, a háború pedig egyre nehezebbé vált – idézi a lap a parancsnokot. Szerint az oroszok napról napra erősebbek. Hozzátette: ezért veszítünk, az orosz társadalom sokkal naprakészebb a háborús helyzetről, mint mi.


Jöhet hát a véleményünk:

1, Volodimir Zelenszkij ukrán elnökre egyre inkább rájár a rúd, nem kicsit, nagyon. Nem elég, hogy a közel-keleti konfliktus miatt a Nyugat figyelme mind jobban a zsidó államra vetül, és lassan elfelejtkeznek Ukrajnáról, most még otthon is elkezdenek a vélt igazságról írni. S ez új jelenség. Amióta ugyanis tavaly februárban Oroszország elindította a különleges katonai műveletet, az ukrán és nyugati sajtó szinte csak a jóhírekkel volt tele.

Leginkább csak arról írtak, hogy az ukrán haderő hősiesen harcol. Mindent elsöprő offenzívákat készít elő, miközben az orosz hadsereget igyekeztek alacsony morálú, gyáva gyülevészhadnak lefesteni. A gond azonban az, hogy bár egy jól működő sajtó tényleg jól jön a sikerhez, de önmagában a médiával nem lehet csatákat nyerni. A győzelmet előbb-utóbb mégiscsak rendre az erősebb hadsereg szerzi meg, és nem az, amelyiket erősebbnek állítanak be a nyugati sajtóban.


2, Dmitro Kukarcsuk egy dologban biztosan téved. A háborút nem azért nyeri meg Moszkva, mert az orosz társadalom sokkal naprakészebb a háborús helyzetről, mint az ukrán, ami egyébként lehet igaz.

A különleges katonai művelet azért lehet sikeres, és azért van komolyabb társadalmi támogatottsága Oroszországban, mint Ukrajnában, mert Moszkva magáért, a nagyhatalmi érdekeiért küzd, míg a Zelenszkij-kurzus a globalista háttérhatalom miatt tartja háborúban az ukrán hadsereget. S ezt az ukrán társadalom is egyre inkább érzi, legfeljebb (még) nem mer fellépni a nyakán ülő vezetéssel szemben.


3, Van még egy dolog, amit az ukránok érezhetnek. Mégpedig az, hogy az orosz hadsereg nem ellenük harcolnak, hanem a Zelenszkij-kurzus ellen. Egy ismerősöm mesélte, hogy az ukránok a jelenlevő orosz légierő ellenére viszonylagos nyugalomban utaznak a vonaton vagy más tömegközlekedési eszközökön. Ez hihetetlennek tűnik, de ők azt mondják: tudják, hogy nem fogják őket lebombázni, mert az oroszok civil célpontokat nem támadnak. Na, ez is közrejátszik abban, hogy az ukránokban nincs Moszkva ellen durva ellenségkép.


Előző cikkZelenszkij elnök kétségbe van esve, hogy eldobja a Nyugat
Következő cikkLegyekként hullanak a Leopard harckocsik Ukrajnában + videó

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét