Csatlakozz a Telegram-csatornánkhoz!

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök úgy érzi, hogy „elárulták” nyugati támogatói, akik megtagadták tőle a segítséget és a figyelmet, amelyhez hozzászokott – mondták tanácsadói a Time magazinnak, amit itthon az Oroszhírek.hu szemlézett. Mint írták, a jelentés szerint az elnök szűk köre most már „téveszmésnek” tartja őt, az Oroszországgal zajló konfliktus megnyerését pedig lehetetlennek vélik.

Zelenszkij és tanácsadói azután beszéltek az amerikai magazinnak, hogy az ukrán elnök a múlt hónapban Washingtonba látogatott. Kiemelték: a tavaly decemberi hősies fogadtatással ellentétben a legutóbbi látogatáson Zelenszkijt az ukrajnai korrupcióról faggatták, és megtiltották, hogy a Capitol Hillen a törvényhozókhoz szóljon.


Az Oroszhírek.hu emlékeztetett arra, hogy Joe Biden amerikai elnök ígérete ellenére, hogy Kijevet „addig támogatja, amíg szükséges”, a kongresszus nem tudott megállapodni az Ukrajnának nyújtandó új segélyekről szóló törvényjavaslatról. Tíz nappal azután, hogy Zelenszkij visszatért Washingtonból Kijevbe, a törvényhozóknak ugyan sikerült elfogadniuk egy költségvetési törvényt, hogy elkerüljék a kormány működésének leállását, de csak azután, hogy 6 milliárd dollárnyi ukrajnai támogatást kivettek belőle.

– Zelenszkij úgy érzi, hogy nyugati szövetségesei elárulták. A háború megnyeréséhez szükséges eszközök nélkül hagyták őt, a túléléséhez szükséges eszközök nélkül – írta a Time Zelenszkij csapatának egyik tagjára hivatkozva. A színészelnök azt tartja a legijesztőbbnek, hogy a világ egy része hozzászokott az ukrajnai háborúhoz.

Zelenszkij a Time-nak elmondta, hogy továbbra is hisz abban, hogy erői legyőzhetik Oroszországot a csatatéren, és hogy nem fog tárgyalásokat folytatni Moszkvával, annak ellenére, hogy Ukrajna nyári ellentámadása nem érte el a kitűzött célokat, és az „hatalmas veszteségeket” okozott az ukránoknak.


A legfrissebb orosz adatok szerint az ukrán hadsereg több mint 90 ezer embert veszített június eleje és e hónap eleje között. – Becsapja magát! Kifogytunk a lehetőségekből. Nem nyerünk. De próbáld meg ezt elmondani neki – mondta Zelenszkij egyik legközelebbi tanácsadója a Time-nak.

Az Izrael-Hamász háború kitörése az elmúlt hetekben elterelte a Nyugat figyelmét Kijevről, a Pentagon csapatokat és fegyvereket vezényelt a Közel-Keletre, Mike Johnson, az amerikai képviselőház elnöke pedig Ukrajna helyett a zsidó államnak nyújtott katonai segélyről szóló szavazást helyezte előtérbe. – Ez logikus – mondta Zelenszkij a Time-nak, hozzátéve, hogy „bár a világ segítségére szükség van Izraelben, mi vesztesek vagyunk”.

Jöjjön hát a véleményünk:

Ha valaki, mint az utóbbi több mint másfél évben Volodimir Zelenszkij ukrán elnök, sokáig az érdeklődés középpontjában van, és „sztárrá” válik, akkor nagyon nehéz lehet megemészteni, hogy ez a figyelem egyszer csak lankad, vagy akár meg is szűnik. Egy-egy ilyen sztár minden bizonnyal azt hiszi, hogy a reflektorfény örök, a sírig tart.


Volodimir Zelenszkij elnöknek azonban rá kell jönnie, hogy a figyelem addig tart, amíg ezt diktálják a globalista háttérhatalom érdekei. Abban a pillanatban, ha ezek megváltoznak, akkor fuccs a figyelemnek is. Ezt éli meg ezekben a hetekben, a közel-keleti konfliktus kirobbanása óta a színészelnök is.

Ne feledd Volodimir! Előre megmondtuk, hogy a globalistáknak sem értékei, sem barátai nincsenek, csak érdekei és bábjai! Jöhet nektek a végjáték!


HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét