Csatlakozz a Telegram-csatornánkhoz!

Reagált Benjámín Netanjáhú izraeli miniszterelnök hivatala a kedd reggel nyilvánosságra került minisztériumi dokumentumra, amely a gázai palesztinok deportálásáról szól. Azt írják: még nem döntötték el, mi lesz a harcok lezárulta után, most pedig a Hamász legyőzésére koncentrálnak. Szerintük „ez egy előkészítő dokumentum, hasonló tucatnyi másikhoz, amit minden politikai és biztonsági szerv készít” – írta meg a Telex a CNN nyomán.

Tel-Aviv tehát elismerte, hogy valóban számításba vették több mint 2 millió palesztin Egyiptomba deportálásának lehetőségét.


A dokumentum három részre osztja a deportálást:

  • az elsőben olyan műveleteket hajtanának végre, amellyel a palesztin lakosságot a dél felé menekülésre késztetik,
  • a másodikban a szárazföldi csapatok bevonulásával északról dél felé elfoglalnák Gáza egészét, és kifüstölnék a Hamász összes harcosát,
  • végül pedig a dél felé vezető menekülőutak biztosításával Egyiptomba hajtanák a palesztinokat, akiket aztán többé nem is engednének vissza.

Az első lépés, mint tudjuk, már megtörtént. Izrael hetekkel ezelőtt felszólította a palesztinokat, hogy vonuljanak az egyiptomi határhoz, ahol emiatt valóságos katasztrófahelyzet alakult ki.

A második szakasznak épp most vagyunk tanúi. Minden pontosan úgy történik, ahogy a minisztériumi tervezetben van. Az izraeli hadsereg megindult északról, illetve az övezet középső szakaszán is behatolt a palesztin területekre, hogy harapófogóba szorítsa a Hamászt. A harcok már a radikálisok alagútrendszerében is zajlanak, ahonnan megpróbálják kifüstölni őket.


Ami pedig a harmadik szakaszt illeti, október 7-e óta izraeli részről elhangzottak olyan nyilatkozatok, miszerint elérkezett az idő a palesztin-kérdés végső megoldására. Illetve, hogy Gáza a jelenlegi formájában nem maradhat meg a háború után.

Egyiptom és az arab államok azzal az indokkal szólították fel a palesztin lakosságot a maradásra, hogy ha elmennek az övezetből, többet nem fogják visszaengedni őket. Számos szakértő ezt azzal magyarázta, hogy nem akarnak még több menekültet befogadni. Könnyen lehet azonban, hogy a most napvilágra került dokumentumot vagy annak tartalmát Kairóban már ismerték.

Viszonylagos bizonyossággal kijelenthetjük tehát, hogy az izraeli kormány – az állításával szemben – már eldöntötte, végig viszi ezt a tervet.


Itt szeretnénk felhívni a figyelmet arra, hogy a nemzetközi egyezmények szerint

Aki a lakosság elleni átfogó vagy módszeres támadás részeként
a) emberölést követ el,
b) a lakosságot vagy annak egy részét olyan életfeltételek közé kényszeríti, amelyek azt vagy annak egyes tagjait pusztulással fenyegetik,
c) a lakosságot vagy annak egy részét jogszerű tartózkodási helyéről kitelepíti,
(…)
g) másnak súlyos testi vagy lelki sérelmet okoz,
h) politikai, nemzeti, etnikai, kulturális, vallási, nemi vagy más ismérv alapján meghatározható csoportot vagy annak tagját a csoporthoz tartozása miatt alapvető jogaitól megfoszt, emberiség elleni bűncselekményt követ el, amiért a civilizált világban akár életfogytiglan tartó szabadságvesztéssel is büntethető.”

A kiemelt szakaszok részben-egészében igazak a Hamász október 7-i támadására, illetve annak kitervelőire. Ez tény. Ettől viszont még nem válik jogszerűvé az izraeli válasz, amely dimenzióiban messze nagyobb és kegyetlenebb, mint a zsidó államot ért csapás volt.


A palesztinok nem azonosak a Hamászszal. Minden ellenkező megközelítés törvénytelen, mert a kollektív bűnösségből indul ki. A palesztinoknak semmi köze Egyiptomhoz. Ez is nagyon fontos, ugyanis a nemzetközi jog szerint senkit nem lehet elüldözni a szülőföldjéről, pláne nem deportálni egy olyan országba, amelynek nem az állampolgára.

Az egész történetben az a legszörnyűbb, hogy a zsidó népnél jobban senki sem tudhatja, mit jelent és hova vezet a megbélyegzés, a gettósítás, a deportálás. De legyünk igazságosak! A zsidó nép jelentős része tudja ezt, és éppen azért tüntetnek ezrek a fasiszta Netanjáhú-rezsim és annak háborúja ellen. Mert a gondolatát is gyűlölik annak, hogy a történelem velük, az ő kezük által ismételheti meg önmagát néhány gátlástalan politikus miatt.


HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét