Csatlakozz a Telegram-csatornánkhoz!
Azonosítani és el kell eltávolítani azokat a névtelenül nyilatkozó magas rangú ukrán tisztviselőket, akik a Time magazinnak azt mondták, hogy nem osztják Volodimir Zelenszkij elnök elképzelését az Oroszország feletti katonai győzelemről – közölte a helyi médiának Olekszij Danyilov, az ukrán nemzetbiztonsági tanács titkára, amit itthon az Oroszhírek.hu szemlézett.
Danyilov felháborodását fejezte ki a Time hétfőn megjelent cikke miatt – erről mi is írtunk egy bekezdést –, mondván, hogy az Oroszország kezére játszik. Az a tény, hogy az újság névtelenséget biztosított egyes forrásainak – ami egy szokásos gyakorlat, amely lehetővé teszi a tisztviselők számára, hogy őszintén beszéljenek a problémákról – „sok kérdést vet fel” szerinte.
– Ha önök… Nem hisznek abban, hogy országunk győzelmet érhet el, akkor nincs joguk az elnökünk közelében lenni – jelentette ki Danyilov.
Jöjjön hát a véleményünk:
1, Nem ez az oka annak, hogy én nem vagyok Zelenszkij elnök közelében, de tény, hogy ha eddig mellette lettem volna fizikailag, akkor most magára kellene hagynom. Én ugyanis nem hiszek Ukrajna győzelmében, és meg kell mondanom, soha nem is hittem. S aligha gondolom, hogy ezzel egyedül vagyok.
Sőt, szerintem a színészelnök közelében eddig is jónéhányan voltak, akik nem hittek vakon a diadalban. S megkockáztatom, maga Zelenszkij sem hitt a győzelemben soha. Csak, mint jó színész, ezt játsza több mint másfél éve, mert ezt kéri tőle a globális háttérhatalom. Ő pedig jó színészként lehozza a produkciót.
2, Nagy kérdés persze, hogy hányan vannak Zelenszkij közelében, akik hisznek a győzelemben?! Vajon hányan vállalnák a színészelnök környezetében, hogy hazugságvizsgálóra kapcsolva válaszolnak erre a kérdésre? És ha megtennék, mi lenne az eredmény?
S vajon Zelenszkij vállalna egy ilyen hazugságvizsgálattal egybekötött elemzést a győzelmi esélyekről? S mire jutna a vizsgálat? Azt hiszem, egy ilyen produkcióra hiába várunk…
3, S jöjjön a legfontosabb kérdés: mire alapozva kellene hinnie egy ukrán embernek eltökélten a győzelemben? A júniusban indított ukrán ellentámadás elakadt, sőt, mostanában inkább az oroszok lépnek fel támadólag, és tették ezt úgy, hogy több helyen is zsákba terelték az ukrán erőket.
A nyugati, főleg az amerikai támogatások elakadni látszanak, a közel-keleti válság kitörése óta ez különösen igaz. Az ukrán hadsereg egyre nehezebben pótolja a fronton elesett, megsérült és fogságba esett katonákat, és sok esetben már csak erőszakkal tudnak férfiakat besorozni. Ezek egyike sem azt erősíti, hogy az ukránok reálisan győzhetnének. S ezt Zelenszkij emberének nálam is jobban kell tudniuk…