Csatlakozz a Telegram-csatornánkhoz!

Olekszij Aresztovics, az ukrán elnöki hivatal volt tanácsadója – akit januárban egy botrány után menesztettek – bejelentette, indul az elnöki székért, és bemutatta választási programját.

Aresztovics a Facebook-oldalán tette közzé programját – amit itthon az Index szemlézett –, ahol azzal zárta, hogy a lista mind a 14 pontja csak „kezdet”. Köztük van az ideiglenesen megszállt területekre vonatkozó pont is. Vagyis hajlandó lemondani az Oroszország által elfoglalt területek visszafoglalásáról, ha Ukrajnát felveszik a NATO-ba.


– Követeljük a NATO-csatlakozást azzal a kötelezettséggel, hogy a csatlakozás idején elfoglalt területeket nem foglaljuk vissza, hanem csak politikai eszközökkel törekszünk a visszaszerzésükre – írta.

A listán szerepelnek még tételek az adórendszer reformjáról, a gazdaságfejlesztésről, a nyugdíjreformról, az igazságügyi reformról és egyebekről. A volt tanácsadó azt is hozzátette, hogy választási programját szakértőkkel véglegesítik, és megvitatásra közzéteszi. Az interneten Aresztovics programját máris bírálták az ukránok. Különösen felháborítja az embereket az a gondolat, hogy véget vet az Oroszország által megszállt területeikért folytatott harcnak.


S jöjjön a véleményünk:

1, Elsőként fontos felidézni Aresztovics januári távozásának körülményeit. Történt ugyanis, hogy idén január 14-én rakétatalálat ért egy dnyiproi tömbházat, ahol több mint 1100 ember élt. A robbanás teljesen tönkretette az épület egyik részét, amelyben 40 ember elhunyt, mások mellett 3 gyerek, és 75-en megsérültek.

Olekszij Aresztovics akkor azt mondta, hogy a házat eltaláló H-22-es rakétát állítólag az ukrán légvédelem lőtte le. Később a légierő tagadta ezt a kijelentést, megjegyezve, hogy Ukrajna nem képes lelőni ilyen típusú rakétákat. A történtek után akkor Aresztovicsnak nem volt maradása. A dolog úgy néz ki, ezt akkor Aresztovics nagyon benézte, persze, még az is lehet, hogy igaza volt. Az ukránokkal azért nem egyszer fordult elő, hogy hazudtak.


2, Ami Aresztovics mondanivalójának lényegét és az azzal kapcsolatos cikket illeti, ez a mondtat megütötte a fülem: „felháborítja az embereket az a gondolat, hogy véget vetne az Oroszország által megszállt területeikért folytatott harcnak.” Nem tudom, mit kezdjek ezzel a gondolattal. Az ugyanis természetes, hogy valaki nem akar egyetlen négyzetcentiméter földet feladni.

Két dolgot ugyanakkor mégis fontos látni, mégiscsak egykori orosz területekről van szó. Másrészt, a dolog úgy áll, hogy Ukrajnának szinte semmi esélye a győzelemre, a háború elnyújtása viszont csak a veszteségeket növeli, és ha folytatódnak a harcok, akkor csak még nagyobb lesz a pusztítás. S aligha akarhatják az emberek, hogy továbbra is tömegesen haljanak meg a semmiért.


3, S hogy Aresztovicsnak mekkora esélye van Zelenszkij ellen? Alap esetben azt mondanám, hogy úgy is mindent a globális háttérhatalom mond meg. Ha ők le akarják cserélni a színészelnököt, akkor megteszik, akár Aresztovicsra, akár másra. Másrészt, azt sem tudjuk pontosan, hogy Aresztovics mit tenne akkor, ha tényleg elnyerné az elnöki széket.

Persze közbevetőlegesen jegyzem meg, nem hiszem, hogy le tudja győzni Zelenszkijt. De ha mégis sikerül neki, akkor simán szembemehetne az ígéreteivel, ahogy részben Zelenszkij is megtette. Végezetül, Aresztovics és bármilyen más ukrán vezér jobb, ha letesz a NATO-csatlakozás gondolatáról. Ez eddig sem jött be az oroszoknak, és a helyzet aligha változik meg…


1 hozzászólás

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét