Csatlakozz a Telegram-csatornánkhoz!

Egyetlen ukrán állampolgár sem mentesülhet az alól, hogy hazáját szolgálja és segítse az Oroszországgal zajló konfliktusban – hangsúlyozta Olekszij Danyilov, az Ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács titkára. A Liga médiának adott csütörtöki interjújában – amit itthon az Oroszhírek.hu szemlézett

– Danyilov „alapvető igazságnak” nevezte azt az elképzelést, hogy minden ukránnak „háborút kell vívnia vagy szolgálatot kell teljesítenie”. – Nem szabad meglepődni. Meglehetősen bonyolult világban élünk, ahol meg kell védenünk az országunkat, miközben a szomszédunk őrült – tette hozzá.


Kitért Ben Wallace volt brit védelmi miniszter nemrégiben a Telegraph című brit napilapban megjelent cikkére is, amelyben a politikus rámutatott: „a fronton lévő [ukrán] katonák átlagéletkora meghaladja a 40 évet”, és azt javasolta, hogy Kijevnek át kellene értékelnie a mozgósítás mértékét, több fiatalt besorozva.

– Ami a korosztályt illeti, az az elképzelés, hogy a háborút csak a lövészárkokban vívják, már a múlté – mondta Danyilov, hozzátéve, hogy számos modern katonai rendszer képes harcba szállni az ellenséggel, miközben hátul állomásozik. Azt az elképzelést is „kissé torznak” nevezte, hogy az ukrán hadseregben mindenkinek fiatalnak kell lennie.

Arra a kérdésre, hogy Kijev tervezi-e a hadseregének egy részének leszerelését, különösen azoknak a katonáknak a leszerelését, akik már több hónapja harcolnak, a tisztviselő nem kívánt nyilatkozni és arról sem, hogy az ország vezető tisztségviselői egyáltalán tárgyaltak-e a kérdésről. Hozzátette azonban, hogy ha döntés születik, annak törvény formájában kell történnie.


Jöjjön a véleményünk:

1, Először is kezdjük ott, hogy Danyilov egy kicsit a hülyét játssza. (Nem az, ezt nem is állítom, hiszen agyafúrt emberek ülnek Zelenszkij körül.) Írom ezt azért, mert Ben Wallace volt brit védelmi miniszter nem azt mondta, hogy csak tinédzserek legyenek az ukrán hadseregben.

Sokkal inkább arra utalt, hogy a 40 esztendőt meghaladó átlagéletkorhoz nagyon sok 40 év feletti ember kell, és ha sok az idős katona, az a minőség (gyorsaság, állóképesség, terhelhetőség) rovására mehet. Másrészt, bizonyára ezzel a megjegyzéssel Ben Wallace arra is utalt, hogy ha ilyen magas az átlagéletkor, akkor nagyon sok fiatal egész egyszerűen elmenekült a katonaság elől.

2, Az a kérdés, hogy „Kijev tervezi-e a hadseregének egy részének leszerelését, különösen azoknak a katonáknak a leszerelését, akik már több hónapja harcolnak?” a vicc kategória. Mert alapból persze nagyon is szükség lenne a rotációra, a megfáradt, fásult, esetleg depressziós katonák leváltására, de legalább rövid ideig tartó pihentetésére, de ki megy helyettük a frontra?


Akit lehetett, akit csak tudtak, már a frontra hurcoltak. Az erőszakos mozgósításról szóló videóknak se szeri, se száma. Aki pedig tudott, már nagyon régen lelécelt Ukrajnából, milliók menekültek külföldre. Nem hiszem, hogy sok ukrán férfi várakozik a hátországban tartalékban arra, hogy a fronton szolgáló katonákat leváltsa. Nem véletlenül 40 év feletti az átlagéletkor…

3, Ami pedig Danyilov nyilatkozatának fő mondanivalóját illeti, az maga a borzalom. Ezzel a szöveggel („Egyetlen ukrán állampolgár sem mentesülhet az alól, hogy hazáját szolgálja és segítse az Oroszországgal zajló konfliktusban.”) nagyjából hadat üzent Ukrajna teljes férfi lakosságának.

Ebben a globalista háttérhatalom érdekeiért vívott háborúban nincs kegyelem, nincs menekvés, a férfiaknak kötelező a húsdarálóba menni úgy, hogy valójában a háború nem róluk, hanem a nagyhatalmi érdekekről, a profitról szól. Úgy tűnik, a Zelenszkij-kurzus tényleg bármilyen áldozatot képes meghozni a Nyugatért, és akár minden férfit a frontra küldene. A színészelnök végigviszi a darabot, amíg legalábbis hagyják. Senki sem menekülhet.


Előző cikkAmerika szerint Putyin ideje lejárt, új vezetőre van szükség
Következő cikkA legerkölcsösebb hadsereg a leghalálosabb az újságírókra

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét