Csatlakozz a Telegram-csatornánkhoz!

A Fidesz európai parlamenti képviselője, Gál Kinga a Facebook-oldalán közzétett videóüzenetében azt mondta: „továbbra is azt kérjük Brüsszeltől, hogy vizsgálják meg a palesztin hatóságoknak folyósított támogatásokat, és derítsék ki, juthatott-e abból a terroristáknak”.


A politikus emlékeztetett arra, hogy egy hónapja a Hamász brutális terrortámadást indított Izrael ellen, és a nyugati sajtóban szinte azonnal megjelent, hogy a terrorszervezet brüsszeli forrásokból készített fegyvereket, amelyeket be is vethettek a kegyetlen merénylethullámban.

– A sajtóhírre reagálva Várhelyi Olivér szomszédságpolitikai és bővítési biztos és a Fidesz–KDNP szinte azonnal azt kezdeményezte: fagyasszák be a Palesztinának küldött forrásokat, és vizsgálják ki, hogy juthatott-e a 691 millió euróból a terrorszervezeteknek– idézte fel az eseményeket Gál Kinga.

Hozzátette: ebben az esetben Brüsszelnek nem szabad titkolóznia, az európai állampolgárokat megilleti, hogy tudják az igazat. – Ki kell deríteni az esetleges visszaéléseket, ez a feltétele ugyanis annak, hogy megakadályozzuk, hogy a jövőben akár egy euró cent is a terroristák markába kerülhessen. Brüsszel nem finanszírozhatja a terrort – emelte ki a politikus.


A hír után jöjjön a véleményünk:

1, Azt kell, hogy mondjam, alapvetően egyetértek Gál Kinga európai parlamenti képviselővel. Vagyis elsőként – ha lehet – valóban át kell tekinteni a palesztinoknak küldött források felhasználást, tisztába kell tenni a dolgokat. Nem szabad azonban hátat fordítani nekik, mert a segítségre óriási szükség van mind Gázában, mind Ciszjordániában. Csak nem pénzt, hanem élelmiszert, gyógyszert és orvosi eszközöket kell adni a palesztinoknak. Abból viszont jó sokat, mert nagy szükségük van rá.

2, Megismétlem, teljesen egyetértek azzal, hogy az Európai Unió nem finanszírozhatja a Hamász felfegyverzését. De ha ezt elfogadjuk alapvetésnek, akkor tegyünk valamit hozzá, a Nyugat nem fegyverezheti fel ellenőrizetlenül Izraelt sem. Amint ugyanis az elmúlt hetek példái mutatják, a zsidó állam nemcsak a Hamász ellen használja fel a segítséget, hanem civil célpontokat is támad.


S az én szememben valaki nemcsak akkor terrorista, ha szabadcsapatosként vagy félkatonai szervezet tagjaként civil célpontokat támad, mint teszi a Hamász. Számomra egy katona is lehet terrorista, ha nem kellően körültekintően használja a fegyverét, és hanyagságból, pláne, ha szándékosan, civileket öl. Márpedig erre sok-sok példa volt izraeli részről is az elmúlt hetekben.

Izrael csak akkor érdemli meg a segítséget, ha a fegyvert önvédelemre és a valódi terrorizmus elleni fellépésre használja, máskülönben nem lesz különb azoknál, akik ellen harcol.


3, Nagyon jó lenne végre megérteni, hogy a világ nem fekete-fehér, a szavaknak súlya van, és önkényesen nem alkothatunk szinonimákat. A „palesztin hatóságok” valójában Palesztin Nemzeti Hatóság (PH); Ciszjordánia kormányzó szerve, a Hamászhoz pedig semmi köze. Sőt, lényegében ellenségek!

A PH képviseli a palesztinokat az ENSZ és a világ országainak többsége előtt, kapcsolatot tart fenn és együttműködik Izraellel. Nem csak az EU támogatja, hanem az Egyesült Államok is – függetlenül attól, ki ül éppen a Fehér Házban. Nem mellesleg, a háború vége után Washington rá bízná a Gázai övezet igazgatását.

Szóval, rögzítsük: nem minden palesztin muszlim. Nem minden muszlim terrorista. Nem minden terrorista iszlamista. Nem minden iszlamista szalafista-dzsihadista, mint az ISIS, az al-Kaida vagy a Boko Haram tagjai. A gázaiak nem mind hamászosok. És a Hamász nem azonos a Palesztin Nemzeti Hatósággal. Ezt azért fontos észben tartani, mert ha mindenkit egy kalap alá veszünk, akkor sosem lesz béke.


Előző cikkZelenszkij választások helyett folytatja az öldöklő háborút
Következő cikkEurópa egyre reménytelenebbül száguld a cselédsors felé!

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét