Csatlakozz a Telegram-csatornánkhoz!
Az uniós vállalkozások legalább 250 milliárd eurót veszítettek a Moszkva ellen bevezetett átfogó szankciók miatt – jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter, erről itthon az Oroszhírek.hu számolt be. A vezető diplomata szerint ezek „nagyon óvatos becslések” arról a kárról, amelyet a Nyugat az elmúlt másfél évben az egyoldalú szankciók bevezetésével okozott saját vállalkozásainak.
Mint írták, az Oroszország-EU kereskedelmi forgalom 2022-ben 200 milliárd dollárt tett ki, és a külügyminisztérium szerint 2023 végére várhatóan 100 milliárd dollár alá csökken. A tárca legfrissebb becslései szerint az Oroszország és az uniós tagállamok közötti kölcsönös kereskedelem, amely 2013-ban 417 milliárd dollárt tett ki, idén elérhette volna a 700 milliárd dollárt, ha nincsenek a szankciók.
Lavrov egy Ukrajnával kapcsolatos, a moszkvai diplomáciai képviseletek vezetőivel tartott találkozón elmondta, hogy miközben az Európai Unió nem mutatja jelét annak, hogy megfordítaná politikáját, Oroszország önálló kereskedelmi mechanizmusokat hoz létre. Mint kiemelte: Oroszország a stratégiai területeken „kizárólag” magára támaszkodik. Lavrov szerint az ország most új közlekedési folyosókat és ellátási láncokat épít ki, amelyek „a Nyugat rosszindulatú befolyásának ellenőrzésén kívül lesznek”.
Jöjjön hát röviden a véleményünk:
Az orosz külügyminiszter érvelését, azt hiszem, mindenki érti. Így vannak ezzel az Európai Unió vezetői is, csak ők hivatalosan nem érthetik Lavrov eszmefuttatásának lényegét, mert a globális háttérhatalom a hazudozásban, a valóság elkendőzésében érdekelt. Vagyis az EU vezetése nem vallhatja be, hogy Oroszország. miután átrendezte a kapcsolatait nyugatról dél és kelet felé, köszöni szépen, egyre jobban van.
A szankciós csomagokat kivető Európai Unió pedig, amely papíron éppen térdre akarta kényszeríteni Moszkvát, óriási csapást szenved el az elhibázott politikája miatt. A végkövetkeztetésem az, hogy akivel (Európai Unió, európai társadalom) ezt meg lehet csinálni, az megérdemli sanyarú sorsát. Európa egyre menthetetlenebbül, reménytelenebbül száguld a zsugorodás, a cselédsors felé! S úgy hiszem, a lebutított európai társadalmat látva, kontinentális szinten, már nincs remény a változásra!