Olyanra vetemedhetett egy ukrán véglény, ami vérforraló!

Csatlakozz a Telegram-csatornánkhoz!

• Telegram

A minap egy elképesztő történetről olvastam az egyik, orosz-ukrán háborúval kapcsolatos Facebook-csoportban. E szerint egy meleg csaló tevékenykedik Kijevben, aki katonai egyenruhát visel, és a Sevcsenko kerületi katonai bizottság helyettes vezetőjeként mutatkozik be.

A csaló állítólag fiatal fiúkat keres fel, és azt ígéri, hogy intim szolgáltatásokért cserébe segít elkerülni a mozgósítást. Azt írták, hogy sokan beleegyezhetnek az ajánlatba, mert a csaló annyira felháboríthatta a lakosságot, hogy elrettentető plakátokat tettek ki, amelyeken a bűnöző ténykedésére hívták fel a figyelmet. A bejegyzéshez az egyik plakátot is mellékelték.

Amikor egy ilyen történetet elolvasok, egy rövid időre elfelejtem, hogy a helyszín Ukrajna. Már legalábbis abban az értelemben mindenképpen felülemelkedem ezen a körülményen, hogy ez esetben teljesen lényegtelen, mennyire szimpatizálok vagy éppen nem szimpatizálok keleti szomszédunkkal és a regnáló ukrán vezetéssel.

Egy ilyen megdöbbentő eset másról szól. Történetesen arról, vannak olyan két lábon járó, elvileg embernek számító lények, akik annyira betegek, hogy aberráltságuk mindent felülír. Egyebek mellett a józan észt és az emberséget.

Merthogy mi is történik pontosan? Adott a beteg ember, aki a háborús környezetet kihasználva, még ilyen drámai, talán Ukrajna megszűnésével is fenyegető helyzetben nem a haza védelmében segédkezik, hanem nyomorult hajlamainak enged teret.

Teszi ezt úgy, hogy olyan fiatalemberek félelmét, rettegését használja ki, akik nem akarnak a fronton meghalni, főleg, hogy a háború nem róluk, hanem a globalista háttérhatalom érdekeiről szól. S ebben a lelkileg hihetetlenül nehéz helyzetben jön a perverz, beteg csaló és a menekülés lehetőségének ígéretével lépre csalja a fiúkat. Utóbbiak aztán kettős tragédiát élnek meg akkor, amikor rájönnek, feleslegesen adták oda magukat a véglénynek.

Magam törvénytisztelő ember vagyok, a jogszabályokat igyekszem minden körülmények között betartani. Az ilyen történetek hallatán azonban nekem is kinyílik a bicska a zsebemben, és noha áldásomat nem adhatom az önbíráskodásra, a mögötte meghúzódó elkeseredést és a sérült igazságérzetet maradéktalanul megértem és osztom.

A meleg csaló, úgy hiszem, így vagy úgy, el fogja nyerni méltó büntetését. Mellesleg itt jegyzem meg, nálam az is ugyanúgy kiveri a biztosítékot, amikor azt olvasom, hogy valakik elpasszolják az oroszok elleni védekezéshez kapott fegyvereket, amelyekkel a hazát lehetne oltalmazni. Aki így tesz, az masszívan kimeríti a hazaárulás fogalmát. Egyetlen kérdés marad: hol terem ez a söpredék, és ki neveli fel ezeket a hulladékokat?