Csatlakozz a Telegram-csatornánkhoz!

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szívesen tárgyalna közvetlenül Donald Trumppal, arra az esetre, ha a republikánus elnökjelölt 2024-ben újra elfoglalná a Fehér Házat – közölte egy kijevi bennfentes a Sztrana című ukrán lappal.

A forrás szerint a Republikánus Párton belül a volt elnök mozgatja a szálakat. Az amerikai képviselőházban pedig a jobboldal van többségben, ami akadályozza a Fehér Házat az ukrán konfliktus további finanszírozásában.


Kijevben ezért kitalálták, hogy össze kéne hozni egy Trump-Zelenszkij csúcsot, ahol az ukrán elnök bevágódhatna az amerikai politikusnál.

Az ötlet remek, csak van egy bökkenő. Nagyjából akkora, mint a Bécsi kapu: ez Voldodimir Zelenszkij szája. Az történt ugyanis, hogy nemrégiben Donald Trump egy kampányrendezvényen kijelentette: ha ő lenne az elnök, 24 órán belül véget vetne a háborúnak.

Zelenszkij akkor még úgy érezhette, Trump az ellene indított eljárásokkal a nyakában egy bukott ember. Ezzel együtt – vagy ettől függetlenül – pedig előbújt belőle a porondmester, és elsütött egy “poént”:  kijelentette, hogy ha a volt elnök eljönne Kijevbe, mindössze 24 percre lenne szüksége ahhoz, hogy meggyőzze őt a háború folytatásáról.


Rajta kívül senki nem nevetett.

A kijevi humorzsák nem először vetette el a sulykot. Kollégáihoz hasonlóan ő is bele szokott esni abba a hibába, hogy túlbecsüli a saját jelentőségét. Hajlamos azt hinni, hogy az Oroszországgal vívott háború mindenre feljogosítja, mint James Bondot a dupla nulla. 

Pedig valójában a Nyugat és Oroszország viszályában ő csak egy dupla nulla: a Nyugat szemében egy használat után eldobandó eszköz, aki egy feláldozható ország élén áll, amelynek katasztrófája senkit nem érdekel.

Donald Trump tehát a legjobb “ajánlatot” tette Zelenszkij és az ukránok számára, amikor azt mondta, elsimítja a dolgot Moszkvával. De a színész-elnök be akarta bizonyítani, hogy itt ő szabja a feltételeket.


Az eredmény: Trumpot egyszer már meghívták, és udvariasan nemet mondott. Most újra megpróbálkoznának vele a Sztrana híre szerint. Ám az utóbbi hetekben nem csak az derült ki, hogy Joe Bidennek egyre kevesebb az esélye arra, hogy újrázzon. De az is: Zelenszkijt bármelyik pillanatban eltávolíthatja a hatalomból Valerij Zaluzsnij, a hadsereg főparancsnoka.

Akkor meg miről beszélgessen vele Donald Trump? Esetleg ajánlhatna neki egy jó védőügyvédet.


HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét