Csatlakozz a Telegram-csatornánkhoz!
Nem egészen két hete az Egyesült Államok budapesti nagykövetsége szűkszavú közleményben jelezte: David Pressman november 2-3-án „Washingtonba utazott, hogy magas rangú amerikai kormányzati tisztviselőkkel konzultáljon az amerikai-magyar kétoldalú kapcsolatokról. A nagykövet megbeszélései során a végrehajtó hatalom rangidős képviselőivel, köztük a Kongresszus, a Fehér Ház és a Külügyminisztérium vezető tisztségviselőivel is találkozott.”
Részleteket a raportról nem árultak el. A kongresszus és a külügy honlapján még említést sem találtunk róla, a tengerentúli sajtóból pedig egyedül az Amerikai Népszava foglalkozott vele.
Hogy miről számolt be Pressman a főnökeinek, könnyű kitalálni: Magyarország barátságtalan, Kína- és oroszpárti vezetése EU-szkeptikus, továbbra sem hajlandó támogatni Ukrajnát, összességében tehát megbízhatatlan szövetséges, a NATO-bővítés és az USA érdekérvényesítésének akadálya.
De vajon miféle utasításokat kapott?
A nagykövetnek legutóbb márciusban volt jelenése Washingtonban. Akkor személyesen Antony Blinkentől kapott utasításokat. Körülbelül egy hétre rá bejelentette:
az Egyesült Államok ötven személyre és intézményre vetett ki szankciókat Oroszország Ukrajna elleni háborúja miatt. Köztük a budapesti székhelyű Nemzetközi Beruházási Bankra, illetve annak magyar alelnökére, a korábban diplomataként dolgozó Laszlóczki Imrére.
Nem sokkal később – miként az Index nemrégiben felidézte – kiderült, hogy az USA mindemellett korlátozza a magyar útlevelek vízummentességét, részletesebben meg nem nevezett biztonságpolitikai okokra hivatkozva. A kettős adóztatás tilalmáról szóló egyezményt pedig már Pressman utazása előtt felrúgták az amerikaiak.
A magyar kormány közvetlen válasza az volt, hogy kilépett a pénzintézetből, ami viszont érdemi munkát a háború miatt nem végzett. Tehát egyáltalán nem biztos, hogy az USA csak ezt, illetve csak ennyit akart elérni a Magyarország elleni szankciókkal.
De akkor mit? E tekintetben a már említett Amerikai Népszava adhat támpontokat. Érdemes hosszabban idézni a cikkből:
„…Orbán (…) átlépett egy olyan határt, ami ellenlépéseket, nemzetbiztonsági védelmet követel.
David Pressman a diplomácia nyelvén ultimátumot adott Orbánnak, hogy el kell döntenie, hogy kit választ, az oroszokat vagy Amerikát és a NATO-t. Semmibe vették, amit mondott, és jöttek a szankciók… Ennek oka pedig nyilvánvalóan az volt, hogy Amerika tudomásukra hozta mi a következő lépés, ha Magyarország a NATO érdekeit és az Egyesült Államok nemzetbiztonságát tovább veszélyezteti. Amerika csak azt teszi, hogy megvonja az eddigi támogatását, ami az ország pillanatokon belüli összeomlásával lenne egyenlő.
De nem tanultak. Orbán járja a maga „szuverén” útját… (n)em semleges álláspontot képvisel a „blokkok” között, ami NATO-tagként szintén elfogadhatatlan lenne, hanem az oroszok szövetségese. Orbán pekingi találkozása… nyílt hadüzenet volt Amerikának és a NATO-nak… Ezt tetézi a türk államokkal való találkozó. (…) Ez nem a párbeszéd fenntartása, hanem árulás és nemzetbiztonsági kockázat.
Amerika meg fogja védeni a nemzetbiztonsági érdekeit…
…válaszlépés készül, illetve Amerika döntésre akarja vinni a dolgot (…). Amerikával nem lehet következmény nélkül úgy játszadozni és szemétkedni, mint az EU-val. Nagyon nagy árat kell fizetni azért…”
Fontos kiemelni, hogy az Amerikai Népszava nem egy közérdekű portál. Legalábbis a tartalmai alapján kevésbé szól az „amerikás magyaroknak” – sokkal inkább az Orbán-kormány ekézését tartja küldetésének. Okunk van tehát feltételezni, hogy egy Washingtonból, vagy bizonyos globalista körök által finanszírozott propagandaoldal.
És mit állít?
1) Azt, hogy a „szabad világ” vezetője, az Egyesült Államok a „szövetségeseitől” egyetlen magatartást fogad el: azt, ha lemennek kutyába.
2) A lap szerint Magyarország NATO-tagságából az következik, hogy nem folytathat önálló külpolitikát semmilyen szinten. Nem lehet semleges. Nem érvényesítheti az érdekeit.
3) A lap szerint az USA magára nézve nemzetbiztonsági kockázatnak tartja, ha kereskedelmi kapcsolatban állunk Oroszországgal és Kínával. (Az az USA, amely a háború és az ellenségeskedés dacára számos területen ugyanezt teszi.)
4) Azt is állítja, hogy Washington bármikor kész a zsarolásra, a gazdasági nyomásgyakorlásra, az ellehetetlenítésre, a szuverén országok belügyeibe való beavatkozásra, ha valaki nem hajlandó – mondjuk ki: a gyarmataként viselkedni.
5) Ráadásul a Fehér Ház még azt a jogot is fenntartja magának, hogy eldöntse: két NATO-tag mennyiben működhet együtt, ha egyáltalán… Hiszen Törökország elvileg az USA szövetségese, NATO-tag. Az más kérdés persze, hogy olyan szövetséges, amelynek a vezetését Washington néhány éve egy katonai puccs megszervezésével akarta megdönteni…
Más megközelítésben:
1) Az Amerikai Népszava cikke egy bizonyíték arra, hogy Washington szemszögéből nézve az ukrajnai konfliktus valóban a NATO háborúja Oroszország ellen, és már készül a következőre, amit Kínával akar megvívni. De Erdogan Törökországa is fenyegetve van.
2) És bizonyíték arra, hogy az USA tényleg egy imperialista, gyarmattartó hatalom, amelynek nincs szüksége partnerekre, csak csatlósokra.
Tényleg egy ilyen „szövetségesért” és „szövetségi rendszerért” bontottuk le a szocializmust és léptünk ki a KGST-ből meg a Varsói Szerződésből? Csöbörből vödörbe? – ez lett volna a rendszerváltók álma? Nem gondolnánk. De nem is kell beletörődnünk, hogy „ezt dobta a gép”. Nem szabad!
