Csatlakozz a Telegram-csatornánkhoz!
Vajon honnan az emberek vonzódása a címkék iránt, és az idegenkedésük attól, hogy a dolgot magát lássák?
A poszt végére talán érthető lesz, hogy mire gondolunk.
Tegyük fel, hogy egy politikus azt ígéri, hogy az állam az ő vezetése alatt:
- a lehető legnagyobb mértékben a háttérbe vonul, privatizál mindent, a gazdaságirányítást a „piac láthatatlan kezére” bízza;
- csökkenti a nyugdíjakat és a szociális támogatásokat;
- lényegében véve privatizálja az egészségügyi ellátást, megszünteti az egészségügyi minisztériumot, csökkenti a kórházak és a betegek támogatását;
- a rendfenntartást részben a polgárokra bízza a fegyvertartás liberalizációjával, részben pedig a hadseregre bízná;
- feladná az önálló monetáris politikát a jegybank megszüntetésével és a nemzeti valuta idegen pénzre cserélésével;
- megszüntetné az oktatási minisztériumot, az iskolák fenntartását részben áthárítaná a szülőkre;
- szakítana a két legfontosabb gazdasági partnerével és kivezetné az országot több számára előnyös nemzetközi együttműködésből egy bizonyos nagyhatalom kegyeiért;
- legalizálná a szervkereskedelmet, és korlátozná a kamaszok hozzáférését a fogamzásgátló szerekhez, miközben megszünteti a szexuális felvilágosítást, és az abortuszt is megtiltaná a számukra.
Lenne még mit a listához adni, de talán ennyi is elég. Az abortuszra vonatkozó részt leszámítva az, amit összegyűjtöttünk, akár a néhai SZDSZ vagy bármelyik szélsőliberális párt programjából is származhatna – de nem onnan származik. Ezek Javier Milei, Argentína újonnan megválasztott elnökének ígéretei.
Nem vagyunk argentinok. Megválasztották, az övék. Csak azért szenteltünk neki egy bekezdést, mert a magyar sajtó egy részében Mileit az egész kampánya alatt rocksztárként kezelték. Pusztán azért, mert a címkéje szerint trumpista, bolsonaroista, igazi jobboldali.
Most tegye a szívére a kezét valamennyi, magát jobboldalinak tartó olvasónk, és mondja azt, hogy ez így rendben van. Hogy ez a jobboldaliság. Hogy ilyen jobboldali politikusok kellenek a világnak.
Na, ezért utáljuk a címkéket. Mert általában semmit sem árulnak el a dolog valódi értékéről.
A mi mércénk szerint valaki nem azért lesz jó politikus – sem egyébként jobboldali, nemzeti –, mert ez van a címkéjére írva. Hanem azért, mert szociálisan érzékeny, odafigyel az emberekre; megvédi a hazáját a piac láthatatlan kezétől és az idegen befolyástól egyaránt; gondot fordít az oktatásra, az egészségügyre; a külpolitikában elutasítja a hidegháborús logikát; őrzi a nemzeti szuverenitást, amihez hozzátartozik a nemzeti valuta is stb.
Szóval, nem tudunk osztozni a magyar Milei rajongók népes táborának örömében. Viszont úgy véljük, ez a tábor sokkal szűkebb lenne, ha mindenki az argentin fenegyerek programját olvasta volna először, és csak utána azt, hogy mi van a címkéjére írva.
