Csatlakozz a Telegram-csatornánkhoz!
Volodimir Zelenszkij interjút adott a The Sun nevű brit lapnak a minap. Nem sokkal korábban pedig a Bloombergnek. Az ukrán elnök ezekben arról értekezik, hogy az oroszok még az idén az életére fognak törni. Tudja, mert többen mondták.
Az akciónak állítólag neve is van: Majdan-3. Ez adja magát, mivel a Majdan-1 és a Majdan-2 a Nyugat által szervezett puccs volt. Tehát az oroszoknak van humorérzéke, és egyébként is mindenki szereti a trilógiákat.
De itt még nem állhatunk meg!
Először a Bloomberg jött ki a cikkével múlt pénteken. Akkor a Majdan-3-ról még azt mondta Zelenszkij:
„…információkat kapott az ukrán és a szövetséges hírszerző szolgálatoktól, amelyek figyelmeztették őt egy „belső Majdan 3” néven ismert dezinformációs tervre, amelynek célja a civil társadalomban lévő törések kihasználása és a felkelés szítása.”
„A Majdan puccsot jelent számukra (Moszkva), így érthető a művelet” – tette hozzá.
Ez a trailer nagyon gyengére sikeredhetett, ezért gyorsan újravágáták. A The Sunnak már így promózta a sztorit:
„…az oroszok célja, hogy még 2023 vége előtt eltávolítsák őt a hatalomból. Zelenszkij szerint azonban Kijev felkészült minden eshetőségre, kiemelte, hogy már többször is az életére törtek, annyiszor, hogy már nem is számolja. A legemlékezetesebb szerinte az volt, amikor az orosz különleges erők a háború első napján próbálták meg likvidálni.”
Valószínűleg a két interjú között Zelenszkij rájött arra, hogy a komoly, háborús államférfiak eposzi kelléke a merénylet. Az pedig nem lehet, hogy „Bástya elvtárs szart ér”. És ha ugye Hitler ellen legalább 42-szer esküdtek össze, akkor jobb, ha ellene annyiszor, hogy azt meg sem lehet számolni. Úgy is fogalmazhatott volna: mindig egyel többször, mint az aktuális rekorder ellen.
A (tragi)komikus-elnök szerint az első volt a legemlékezetesebb. Mert ugye az elsőt senki sem felejti el. Kár, hogy a részletekbe ne avatta be az olvasókat pedig kíváncsiak lettünk volna. Mi történhetett? Elbotlott az oroszok által elé vetett banánhéjon? Vagy romlott osztrigát szolgáltak fel neki. Esetleg szódabikarbónával ütötték fel a kokainját?
Komolyra fordítva a szót: az ukrán elnök nyilvánvalóan kezd megtörni a rá nehezedő nyomás alatt. Ezért nem vethetünk rá követ. Ráadásul a paranoiája nem is feltétlenül alaptalan.
Elege van belőle az embereknek, a hadseregnek. Utóbbi különösen aggasztó lehet, mert mostanában nyíltan kritizálják, amit aligha tennének meg az amerikaiak legalább hallgatólagos jóváhagyása mellett.
Szóval, bármilyen röhejes is ez a merényletes történet, a célja talán az, hogy a népet valamelyest maga mellé állítsa arra az esetre, ha például Valerij Zaluzsnij megpróbálná átvenni a hatalmat, és véget vetni az esztelen öldöklésnek. Bár valószínűleg ez nem fogja megmenteni attól, ha az ürgebőrbe varrt békaemberek le akarják lökni a bástyáról.