Csatlakozz a Telegram-csatornánkhoz!
Sztártörténész: Egy orosz győzelem világszerte megerősítené a fasisztákat – ezzel az abszurd címmel közölt cikket az Index. Ez sem semmi, de ami ezután jön, az előtt mindenki helyezze magát kényelembe, toljon le egy felest, vagy vegyen be egy nyugtatót, és kapcsolja be a biztonsági övét. Az ilyen förmedvény előtt szokták jelezni, hogy felkavaró „jelenetek” következnek, továbbolvasás csak saját felelősségre.
Timothy Snyder egy korábbi, a Foreign Affairs hasábjain megjelent cikkében ugyanis azt írta, hogy „Oroszország, az öregedő zsarnokság, el akarja pusztítani Ukrajnát, a dacos demokráciát. Egy ukrán győzelem megerősítené az önrendelkezés elvét, lehetővé tenné Európa integrációjának folytatását, és felhatalmazná a nemzetközi közösséget, hogy újult erővel térjenek vissza más globális kihívásokhoz.
Az orosz győzelem ezzel szemben kiterjesztené a népirtó politikát Ukrajnára, alárendelné az európaiakat, és elavulttá tenné a geopolitikailag jelentős Európai Unióról alkotott elképzeléseket.” Hozzátette azt is, hogy egy orosz győzelem megerősítené a fasisztákat és más zsarnokokat.
Ez az úgynevezett sztártörténész még arról is írt, hogy „ez a háború a XXI. század elveinek megalkotásáról szól. A tömeges halál politikájáról és az élet értelméről szól a politikában. A demokratikus jövő lehetőségéről szól. Európa számára elengedhetetlen, hogy Ukrajna nyerjen, Oroszország pedig veszítsen.”
Ez a hibbant elme írt még további zagyvaságokat is, de ennyi ízelítőnek éppen elég. Sőt, megkockáztatom, hogy egy ilyen rövid szövegbe képtelenség ennél több sületlenséget belesűríteni. Megpróbálunk röviden több dologra is reagálni.
Először is rögtön a címre, arra, hogy „egy orosz győzelem világszerte megerősítené a fasisztákat”. Ugye Timothy csak viccelsz vagy szedsz valamit, és nem vagy ennyire ostoba? Tudod, hogy melyik hadseregben harcolnak százával, ezrével szélsőséges alakok? Hallottál már az Azov-ezredről vagy a Jobb Szektorról?
Ugye te is láttál már olyan fotókat, amelyek Azov-harcosokat örökítettek meg, és ugye nem kerülte el a figyelmed a számtalan horogkeresztes, farkashorgos zászló, felvarró és tetoválás? Az orosz győzelem nem éppen a szélsőségeseknek menedéket adó Zelenszkij-rezsimet tüntetné el? Nem véletlenül nevezte Putyin elnök a különleges katonai műveletet nácítlanításnak!
Másodszor. Még hogy Oroszország lenne a zsarnokság, Ukrajna pedig a dacos demokrácia? A sztártörténész úr arra az Ukrajnára gondol, ahol olyan méreteket ölt a korrupció, hogy a világ normalitáshoz szokott részén el sem tudják képzelni? Az az Ukrajna lenne demokratikus, ahol egy sor ellenzéki pártot betiltottak, és ahol korlátozták több ellenzéki portál működését?
Az az Ukrajna lenne rendben, ahol erőszakkal, olykor brutális eszközökkel viszik a férfiakat a frontra, de ahol bizonyos összeg ellenében mentesülni lehetett a frontszolgálattól? Egy demokráciában teret engednek az önbíráskodásnak, és ezrével osztanak fegyvereket a civil lakosságnak? Én nem hiszem, hogy ezekre a kérdésekre a válasz igen lenne. Ezzel persze nem állítom, hogy Oroszország mintademokrácia lenne, de Ukrajna sem az, az biztos! Sőt!
Sok pontra lehetne még reagálni, de egyre mindenképpen akarok. Én ugyanis úgy gondolom, ha az ukránok nyernének – szerintem ez a verzió ki van csukva –, akkor az a globalista háttérhatalom megerősödéséhez, az USA túléléséhez, Oroszország (és minden bizonnyal Kína) gyengüléséhez, valamint Európa összeomlásához vezetne.
Fordított esetben minimum kétpólusú lesz a világ, amelyben a globalisták visszaszorulnak, míg Európa esélyt kaphat arra, hogy rendezze kapcsolatait a megerősödött ellenpólussal, Oroszországgal és Kínával. Ez lenne a választás, nem kérdés, hogy melyik kínálna normálisabb világot!