Csatlakozz a Telegram-csatornánkhoz!

Tényleg nagyon nagy a baj a kancellárnál. Németország gazdasági helyzetéről szólva pártja kongresszusán Olaf Scholz azt találta mondani, hogy minden az oroszok hibája.

Igen. Moszkva tehet arról, hogy nem jön a gáz az Európai Unióba. Hogy Németország elvesztette a korábban kapott gáz felét, Európa pedig 120 milliárd köbméter szénhidrogéntől esett el.


Ennek következményei vannak az energiaárakra!” – állapította meg, s mint a szavaiból kiderült, Berlin ugyan elkezdett több gázt vásárolni Norvégiából és LNG-terminálokat építeni az ország északi részén, de ez egyelőre nem oldotta meg a problémákat. A német ipar szenved, a vállalatok egy része csomagol, mert költözni készül, az emberek elégedetlenek…

Értjük, ugye? A Scholz-i világmagyarázat szerint az oroszok saját magukra vetettek ki szankciókat, és nem azért nem szállítanak gázt, mert az EU és benne Németország felrúgott minden korábbi megállapodást, büntetőintézkedéseket vezetett be, vagy éppen a kollektív tudatalatti (úgyis ismert, mint Egyesül Államok) parancsára „önként” elállt a vásárlástól – nem! Hanem azért, mert gonoszok, és meg akarják roppantani az európai gazdaságot, hogy vereséget mérjenek rá, és kurzusváltásra kényszerítsék.


Vajon hogyan jutott erre Olaf Scholz? Ült a hivatalában magába roskadva, aztán hoztak neki egy forró kakaót, mire felcsillant a szeme: „Ez az! Fogd rá a nyuszira!” Akárhogy is, van annak egy diszkrét bája, amikor egy német kancellár kiáll a pódiumra, és azt üvölti: „Minden a zsi… oroszok hibája!”

Na, mindegy. Mi csak azt nem értjük, hová lett az a nagy magabiztosság?

Alig kilenc hónapja a kancellár azt mondta a CNN-nek:

„Egy évvel ezelőtt senki sem számított arra, hogy gazdaságilag könnyen túlélünk egy olyan helyzetet, amelyben Németország és Európa számos része nem kap többé gázt Oroszországból”, Németország azonban növelte a cseppfolyósított földgáz (LNG) importját Európa nyugati részeiből, új terminálokat épített Észak-Németországban.


„Így aztán sikerül, és semmi nem valósult meg abból, amire egyesek számítottak. Nincs gazdasági válság Németországban, nincs gázhiány vagy bármi ilyesmi” – hangoztatta.

Helyettese és gazdasági minisztere, Robert Habeck ugyanazon a napon – március 6-án – mindezekhez hozzátette: Németország alig egy év alatt megteremtette a függetlenséget az orosz földgáztól, 2022 elején még 55 százalékban függtek attól.

Persze, az is igaz, hogy a tavalyi 1,8 százalékos GDP-növekedés idén 0,1 százalék körül alakul majd. De hát az igazság győzelméért mindenkinek áldozatokat kell hoznia, és a szabadságért semmilyen ár nem lehet túl drága. Nem ez volt a mondás?


HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét