Csatlakozz a Telegram-csatornánkhoz!

Egy Németországban állomásozó háromcsillagos amerikai hadseregtábornokot küldtek hétfőn Kijevbe, hogy javítsa „az ukrán hadseregnek adott amerikai tanácsok minőségét”.

A Stars and Stripes című amerikai lap szerint Antonio Aguto Jr. altábornagy az amerikai hadsereg európai főhadiszállásáról, Wiesbadenből vezeti a hadsereg ukrajnai biztonsági segítségnyújtási kezdeményezését, és a következő időszakban sokszor feltűnik majd Kijevben.


Ukrán és orosz telegram csatornák ennek kapcsán arról írnak, hogy a nyugati stratégák új stratégiát szándékoznak alkalmazni.

Az amerikaiak defenzív megközelítésről beszélnek, mert nem akarják beismerni a vereséget, és kitartóan azt állítják, hogy Ukrajna győzni fog, „csak mindent jól kell csinálni”.

Itt érdemes megjegyezni, a The New York Times szerint a NATO kiképzői a Vietnamban, Irakban és Afganisztánban alkalmazott megközelítések alapján képezték ki az ukrán hadsereget. Ami elég nevetséges, hiszen azok teljesen más típusú háborúk voltak, ráadásul egyiket sem lehet sikeresnek nevezni.


Ukrajna Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanácsának vezetője, Olekszij Danilov egyszer maga is megjegyezte, amikor elkeseredettségében azt találta mondani: a régi NATO-tankönyveket le kellene selejtezni.

Antonio Aguto Jr. altábornagy feladata tehát most első sorban az ukrán védelem megszervezése lesz, amiért állítólag már most „megmentő tábornokként” emlegetik egyesek.

Az amerikaiak valószínűleg arra játszanak, hogy a következő év folyamán megtartják az ukránok által ellenőrzött területeket, növelik az utánpótlást, valamint erődítményeket építenek. Tehát a front megmerevítésén dolgoznak – valami hasonló helyzetet szeretnének elérni ahhoz, amilyenbe az első világháború jutott 1916-ban.


Ha ez igaz, akkor valószínűleg arra játszanak, hogy az oroszok megunják, elfáradnak, és a jövő év végén vagy 2025-ben jobb feltételekkel, rugalmasabb hozzáállással lehet őket tárgyalóasztalhoz ültetni.

Csakhogy az ukránoknak ez aligha elfogadható. Eddig minden egyes keserű pirulát azzal a mondással toltak le a lakosság torkán, hogy vállalni kell a kínokat, az áldozatot, de cserébe az egész ország „felszabadul”, és végül helyreállnak az 1991-es határok.

Ha ez nem történik meg, joggal kérdezi majd mindenki: miért nem kötött békét a kijevi vezetés 2022 tavaszán, amikor kisebb területi veszteségek árán, de százezrek életének vagy egészségének megkímélésével ki lehetett volna szállni ebből a háborúból?


A defenzív megközelítés mindenesetre egybevág azzal, ahogy az ukrán vezérkar, és Valerij Zaluzsnij főparancsnok – ahogy mondani szokás – névvel és címmel vállalva gondolkodik az ukránok jelenlegi helyzetéről. Innen nézve tehát Antonio Aguto Jr. altábornagy megjelenése Kijevben akár az utolsó próbálkozás is lehet arra, hogy Volodimir Zelenszkijt jobb belátásra térítsék.

Ha ez nem sikerül, akkor valószínűleg a NATO felügyelete alatt fogják eltávolítani a hatalomból.


1 hozzászólás

  1. Hm. És akkor mi lesz?
    Akkor jön a csodafegyver?
    Vagy jön valami égi csoda?
    Mint a zsidók 40 éves vándorlása idején megint lesz égi manna?
    Isten megmenti az ukrán nácikat?
    He?😏

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét