Csatlakozz a Telegram-csatornánkhoz!

Sadiq Khan, London polgármestere elutasította kijevi kollégája kérését – adta hírül a hétvégén a The Telegraph. A cikk szerint Vitalij Klicsko még szeptemberben írt alázatos hangvételű levelet, amiben azt kérte: a City hatóságainak környezetvédelmi okokból átadott autókat megsemmisítés helyett inkább küldjék el Ukrajnába.


Az Ultra Low Emission Zone, röviden ULEZ nevű program keretében London egyösszegben 2000 vagy meghatározott ideig naponta 12,50 fontot fizet azokért a kocsikért, amelyek nem felelnek meg a város károsanyag-kibocsátási követelményeinek.

Ezek mindegyike 2006 előtti gyártású, és nagyon nagy részük dízelüzemű terepjáró vagy kisteherautó. Klicsko szerint a fronton életeket lehetne menteni velük, hiszen ami gurul, és amiben van hely rá, azzal sérülteket lehetne kimenteni az első vonalból. De természetesen hadianyagot is szállíthatnának velük.

Az ukránok tehát nagy hasznukat vennék, miközben a londoni önkormányzatnak a 2000 fonton kívül a bezúzás költségeit is viselnie kell.


Már önmagában az sem túl barátságos húzás, hogy Sadiq Khan három hónapig várt a válasszal. Mentségére legyen mondva, rengeteg fontosabb dolga volt az ősz folyamán. Például meg kellett hoznia azt az életbevágó döntést, hogy az adventi időszakban többek között LMBTQ-szivárványosra legyen kivilágítva a londoni óriáskerék.

Az viszont a pofátlanság kategóriájába tartozik, ahogy a kérést elutasította. Az írta ugyanis, hogy Klicsko kívánsága nem felelt meg annak a „jogi küszöbértéknek”, amely megköveteli, hogy az ULEZ roncsautó-program „gazdasági, társadalmi és környezetvédelmi szempontból” a londoniak javát szolgálja.


Ezek szerint Sadiq Kahn annyira zöld, hogy jobban aggódik az urán utakon pöfögő autók károsanyag-kibocsátása miatt azoknak a katonáknak az életénél, akik elvileg „Európát védik” az orosz veszedelemtől. Ilyen alapon mondjuk az ellen is felemelhetné a szavát, hogy a brit kormány nem éppen környezetkímélő tankokkal, páncélozott járművekkel és könnyített urán tartalmú lőszerekkel látja el az ukrán hadsereget.

A levélváltásból mindenesetre botrány kerekedett Londonban, amit a polgármester szombaton azzal próbált elcsitítani, hogy bejelentette: elindít egy honlapot, ami a város lakosai felajánlhatják autóikat Klicskóna. Ezzel csak az a baj, hogy ilyen oldal már a háború eleje óta működik. A felajánlások száma pedig kiszámíthatatlan, miközben a roncstelepeken tömött sorokban állnak a megsemmisítésre váró kocsik.

De a szabály az szabály, és a fontossági sorrendet is be kell tartani.


HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét