Csatlakozz a Telegram-csatornánkhoz!
Kirill Szerebrennyikov talán korunk leghíresebb orosz színházi rendezője. Időnként filmeket is készít, amelyek rendre Cannes-ban „végzik”. Szóval, nehezen megkerülhető figura a művészvilágban.
Más megközelítésben a tehetségét bizonyítja, hogy az ukrajnai háború eszkalációja után sem került tiltólistára a Nyugaton. A tavalyi filmfesztiválra például az ukránok kifejezett tiltakozása ellenére hívták meg. Hamburgban pedig most is fut a BAROCCO című előadása.
Mielőtt tovább lépnénk a hírre, még egy kicsit Szerebrennyikovról!
A művész nagy támogatója az LMBTQ-mozgalomnak. Híresen liberális és szókimondó. Ezért a külföldi sajtóban az állandó jelzője elsősorban a „Putyin (üldözött) kritikusa” és csak másodlagosan az, hogy „zseni”.
És tényleg, hogy micsoda elnyomás van Oroszországban, arra Szerebrennyikov kiváló példa. A 2010-es évek végén például kollégáival elsikkasztott több mint 300 millió forintnyi rubelt, amit állami támogatásként kapott különböző produkciókra. Biztos nem figyelt oda.
Az eljárás alatt végig otthon lehetett, folytathatta a munkáját, megtarthatta az igazgatói pozícióját a moszkvai Gogol Központban, és végül 3 év felfüggesztett börtönbüntetéssel megúszta az egészet. Az ítélet után is tovább rendezhetett, az előadásai tavaly nyárig ott voltak a Bolsoj műsorán, és elkészíthette a Petrov náthája és a Csajkovszkij felesége című filmeket, amelyek Cannes-i vetítésére úgy engedték el, hogy egyébként 4 évre be volt vonva az útlevele.
Lehet, hogy csak nekünk tűnik úgy, de mintha éles lenne a kontraszt a „szabad világ” és a „putyini diktatúra” között.
A világnak van egy része, ahol egy életre eltiltják a szakmájától az embert, ha azt mondja, nincs harmadik nem, vagy valaki ráfogja, hogy 20 éve benyúlt a szoknyája alá. A másik felében pedig a sikkasztást is meg lehet úszni ejnye-bejnyével, ha pedig az ember már nagyon kellemetlenné válik – mint Szerebrennyikov az ukrajnai intervenciót bírálatával –, akkor kitiltják a Moszkvai Nagyszínházból, de simán rendezhet az ország további 678 színházának bármelyikében.
Na, de a lényeg! Kirill Szerebrennyikov BAROCCO című előadása jelenleg Hamburgban látható. A rendező osztotta meg a hírt, miszerint az egyik előadást Olaf Scholz német kancellár is megtekintette. Sőt, utána megjelent a színfalak mögött, és gratulált a fellépőknek – beborozva. Az erről készült videófelvételen a kancellár tényleg csíkszemekkel vigyorog és az orra vöröslik, akár a pártja, az SPD logója.
Adódik a kérdés: Vajon az előadás nagyszerűsége részegítette meg? Vagy bánatában öntött fel a garatra? Utóbbira minden oka megvan, hiszen Németországnak nincs normális költségvetése, és a közvélemény-kutatások szerint az emberek előrehozott választást akarnak.
Scholz nyilván felmérte azt, hogy a politikai pályája a végéhez közeledik. Nyugaton nincs tekintélye, Moszkvával pedig minden kapcsolatot megszakított, így abban sem reménykedhet, hogy Gerhrad Schröderhez hasonlóan kap egy igazgatótanácsi állást az oroszoktól. Talán Szerebrennyikov kioszthatná rá a Balek szerepét valamelyik rendezésében. Ám pityókásan menni a castingra nem a legszerencsésebb…