Csatlakozz a Telegram-csatornánkhoz!

Ukrajna nagyszabású ellentámadásra készül 2024-ben… Jó, hagyunk időt, hogy ezt mindenki feldolgozza. Igen. Az az Ukrajna. Jövőre. Nagyszabásúra. És a célja? Nem találjátok ki… Átszakítani az orosz vonalakat, ketté vágni a frontot, és döntő vereséget mérni az „agresszorra”, amely aztán fejvesztve visszamenekül az 1991-es határok mögé.


A hírt nem a Hihetetlen magazin közölte, hanem a Die Welt, amiről – ha már, akkor – érdemes megjegyezni: a brit titkosszolgálat alapította, hogy a megszállók, majd a Nyugat hidegháborús szócsöve legyen. De azóta nyilván független-objektív, BBC-standardok (😊) alapján működő szerkesztőség lett belőle.

Szóval, fussunk neki még egyszer! A Die Welt értesülései szerint Ukrajna nagyszabású ellentámadásra készül 2024-ben.  A terveken már lázasan dolgoznak a katonai szakértők, és mindenki nagyon optimista, mert „a legtöbb tank és páncélozott harcjármű továbbra is létezik, és sok beígért fegyver még mindig nem érkezett be”. Ráadásul jövőre hadrendbe állhatnak az F-16-osok, amelyeknek központi szerepet szánnak a stratégák.


A cikk szerint az ukránok annyira jól el vannak eresztve, hogy az eddig felhalmozott nyugati fegyverrendszerek 95 százaléka nemcsak hogy sértetlen, de nem is használták. Hogy akkor mit vetettek be az idei nagy ellentámadás során?

Ó, a Die Welt szerint olyan valójában nem is volt. És itt arra hivatkozik a lap, hogy Valerij Zaluzsnij megmondta, légitámogatás nélkül nem lehet nagy ellentámadást csinálni, és csak „politikai okokból” egyezett bele abba a valamibe, amit később elkereszteltek „nagy ellentámadásnak”.

Innentől kezdve pedig nyilván fölösleges az elmúlt fél év ukrán kudarcairól beszélni. Hiszen nagy ellentámadás hiányában nagy kudarcok sem történhettek. Sőt, igazából sikerek vannak.


Egy biztosan: délen az ukrán haditengerészeti egységek tartják és bővítik a hídfőt Herszon közelében, az Oroszország által elfoglalt Dnyeper partján. Ez pedig a kiadvány és a szakértők szerint azért rendkívül fontos, mert „innentől mindössze 60 kilométerre van az Oroszország által elfoglalt Krím-félsziget.”

És tényleg! Mi az a 60 kilométer? Stephen Mokoka dél-afrikai ultramaratonista 3 óra 20 perc alatt lefutná a 2022-es rekordja alapján. Mondjuk, neki nem kellett a többszörös orosz védelmen, a pergőtűzön, légicsapásokon és a teljes Fekete-tengeri orosz flotta által a térségre zúdított tűzviharon áttörnie… De nem is a legjobb NATO-kiképzők készítették fel, szemben az ukránokkal.


Na, viszont ezen a ponton a Die Weltnél is észrevehette valaki, hogy zavar van az erőben, merthogy a cikkben megjegyzik: a terv tökéletes, az oroszoknak semmi esélye, az ukránok, majd mint a kés a vajban… Csak néhány dolog hiányzik még:

  • a Nyugat stabil pénzügyi támogatása;
  • az F-16-osok mellé F-18-asok (főleg F-18-asok);
  • Black Hawk helikopterek;
  • Apache helikopterek;
  • nagyhatótávolságú rakétarendszerek;
  • Abrams tankok;
  • a beígértekből még le nem szállított 170 Leopard;
  • támadó és felderítő drónok;
  • valamint kézifegyverek és lőszer. Sok lőszer.

Csak ennyi. De egyébként a küszöbön a győzelem! Ez biztos.


Előző cikkÍgy csalhatták csapdába a NATO-összekötőket az oroszok
Következő cikkUkrajna durván függő lett a nyugati támogatástól

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét