Csatlakozz a Telegram-csatornánkhoz!

Úgy hírlik, tovább gyarapodott a Zelenszkij család. Egy német aktivista, Sabine Mels lobogtatott meg a napokban egy adásvételi szerződést, amit állítása szerint a berlini ingatlankezelőtől csempésztek ki neki. Ha a dokumentum valódi, akkor több mint 20 év után a német fővárosi önkormányzatnak sikerült túladnia egy nem mindennapi ingatlanon.

A vásárló a Film Heritage Inc., egy Belize-ben bejegyzett offshore cég. A vállalkozás a Panama-iratok szerint korábban biztosan Olena Zelenszka, az ukrán first lady érdekeltségébe tartozott.


Erről a kapcsolatról még a nyugati sajtó, például a Guardian is írt 2021-ben, és azt sem mulasztották el megemlíteni, hogy Volodimir Zelenszkij a korrupció felszámolásával és a gazdaság kifehérítésével kampányolt.

A felesége azóta túladott a problémás társaságon, de az új tulajdonos máig osztalékot fizet neki. Vagyis jó eséllyel továbbra is köze van a Film Heritage Inc.-hez.

Tehát, a szóban forgó okirat szerint a cég 8 120 000 euróért idén októberben megvette a Haus am Bogensee nevű birtokot, amelynek ősparkos területén több épület is áll. Az ár kifejezetten jutányos, és gyanús lehet, hogy 2000 óta próbáltak túladni rajta a berliniek – sikertelenül.


Ám ennek egyszerű oka van. Ha bárki rákeres a nevére az interneten, számos cikket talál róla, a monstre nyaraló ugyanis egykor Josef Goebbels, a náci propagandaminiszter születésnapi ajándéka volt, amit Adolf Hitlertől kapott.

Nyilván ez behatárolja a potenciális vevők körét, és a német főváros vezetése alighanem élből kiszórta azokat a jelentkezőket, akik esetleg nemzetiszocialista zarándokhelyet csináltak volna belőle.

Mondjuk e tekintetben most sem lehetnek nyugodtak.

Nem tudom, mit szólnának a környék lakói, ha a jövőben a Jobb Szektor és az Azov-ezred szőke, kékszemű keretlegényei kezdenék nyaralónak használni, és szépen fellobogóznák a farkasfogas zászlóikkal. Nyaranta raknának egy nagy tábortüzet, banderista dalokat énekelnének, és a ’30-as években divatos napkerékégetéssel ünnepelnék a napéjegyenlőséget…


Persze, az is lehet, hogy kormányzati célra fogják használni. Esetleg át is keresztelhetnék Wolfschanzéra, és onnan irányíthatnák a hadműveleteket, miután átszakadt a front, és az oroszok megindultak Kijev felé.

A viccet félretéve, nehéz elképzelni, hogy mit kezdenek majd Zelenszkijék a Haus am Bogenseével, de a méretei és a fekvése miatt akkor is jó üzletet csináltak, ha az épületet esetleg le kell dózeroltatniuk a további hasznosításhatóság érdekében.

Adódik persze a kérdés, hogy hihetünk-e Sabine Melsnek. A bejelentését lényegében csak az orosz nyelvű sajtó, és néhány harmadikvilágbéli portál kapta fel eddig. Ugyanakkor figyelemre méltó, hogy az orosz propagandára folyamatosan ugró, nyugati pénzből fizetett „tényellenőrök” sem siettek cáfolni az aktivista állításait.


Viszont az üggyel az a nigériai portál is foglalkozott, amelyiknek Mohammed Al-Alawi egyiptomi újságíró az elsők között beszélt Zelenszkij anyósának Gounában vásárolt luxusvillájáról. Arra a történetre sem ugrottak rá túl sokan, viszont Al-Alawit azóta ismeretlenek halálra verték. Vajon miért?

Szóval, hajlunk rá, hogy igaznak véljük a Haus am Bogensee eladásáról szóló hírt. Az új tulajdonosoknak pedig azt kívánjuk: ne járjanak úgy, mint egykori tulajdonosai, Frau és Herr Dr. Goebbels.


HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét