Csatlakozz a Telegram-csatornánkhoz!
„Most Zelenszkij elnöknek meg kell értenie, hogy soha többé nem lesz elnök … Meg kell értenie, hogy politikailag már meghalt. És most olyan döntéseket kell hoznia, amelyek képesek megőrizni ezt az államot”, nem pedig olyanokat, amelyek lehetővé teszik az újraválasztását – nyilatkozta az ukrán Nemzetbiztonsági Bizottság titkára az NV rádiónak.
Roman Kosztyenkról azt érdemes tudni, hogy olyan figura, aki ritkán viccel és akkor is komolyan gondolja. Mielőtt népi küldött lett a Verhovna Radában, az SZBU Alfa kommandójában szolgált. Ennek megfelelően az ő szájából azt hallani, hogy az ember „politikailag már meghalt”, tisztára olyan, mint az Old Spice: bizonyíték, nem ígéret.
És akkor most képzeljük el Volodimir Zelenszkijt, ahogy a szerencsétlen üveges tekintettel ül az asztala mögött, az orra alatt halovány fehér csík. (Tejet ivott, tejet – oké?!) Azt mondogatja: „Vajon miért emelte ki azt, hogy már? Politikailag már… Hát, hogy máshogy halhatnék még meg?” Erre egyszer csak kitágulnak a pupillái. Már érti. Vagy hatott a tej.
***
Az izraeli rendőrség tévedésből lelőtt egy hároméves kislányt Kelet-Jeruzsálemben egy határellenőrzésen – írta meg a 168 óra. Nem viccet akarunk csinálni a történetből, egyszerűen csak a tehetetlen düh az, ami kijön belőlünk, amikor feltesszük a kérdést:
Ugyan mivel lehet összetéveszteni egy hároméves kislányt? Egy hatévessel? Persze, aki ismeri Stephen King Kedvencek temetője című művét, az tudja, hogy egy kisgyerek is nagyon veszélyes lehet, de sanszos, hogy itt nem zombitámadásról volt szó…
A cikk alapján amúgy valami olyasmi történhetett, hogy a zsaruk jó hosszasan pakoltak szét egy furgont, a mögötte álló autó vezetője meg másokhoz hasonlóan elunta a várakozást, és ki akarta kerülni őket. Az izraeliek erre tüzet nyitottak, és mindenki beleengedett a kocsiba egy tárat. Arrafelé nyilván mást értenek figyelmeztető lövés alatt… Eltérő kultúra, na.
A lényeg, hogy látniuk kellett kik ülnek az autóban, és ennek ellenére végezték ki a családot. Egyébként azt tudja valaki, hány gyermek esett eddig áldozatul a gázai háborúnak? A különböző becslések szerint 8-10 ezren…
***
A moszkvai régió Klimovszk nevű városrészében 173 többszintes lakóház maradt fűtés nélkül (kb. 20 ezer ember!) az ünnepek alatt. Ez felettébb kellemetlen, tekintettel arra, hogy azokban a napokban -27 fok is előfordult. A Komszomolszkaja Pravda most arról írt, hogy a rendőrök elvitték Roman Rjazancevet, a helyi önkormányzat lakhatási körülményekért is felelős helyettes vezetőjét, valamint a kazánház főfelügyelőjét és a KSZPZ nevű vállalat vezérigazgatóját – a cég tulajdonképpen a távhőszolgáltató.
Rjazancev a fűtési szezon kezdetén minden dokumentumot aláírt, vagyis igazolta, hogy a kazánház működőképes és üzemkész. Ezért akár tíz év börtön is járhat valamelyik szibériai büntetőtelepen, ahol bőven lesz alkalma élményeket gyűjtenie a hidegről. És elmélkedni azon, mit jelent valójában a közszolgálat. A másik két gyanúsított két-két évvel megúszhatja. Egyébként abban a pillanatban, hogy a történtekről tudomást szerzett, Andrej Vorobjov, a Moszkvai terület kormányzója kivezényelte a szakembereket a helyszínre, akik éjjel-nappal dolgoznak.
Ez a hír ennyit tud, de ha valaki sírni vagy nevetni akar, képzelje el, hogyan kezelték volna ezt a helyzetet idehaza vagy a haladó Nyugaton…