Csatlakozz a Telegram-csatornánkhoz!

Moszkva akkor is bevethet nukleáris fegyvereket, ha hagyományos fegyverekkel támadják meg – figyelmeztetett Dmitrij Medvegyev volt orosz elnök, amiről itthon az Oroszhírek.hu portál számolt be. Észrevételeit arra az ukrajnai felhívásra reagálva tette, hogy Oroszországon belül rakétakilövő állomásokat célozhatnának meg.

Telegram-csatornáján írt bejegyzésében Medvegyev, aki jelenleg az orosz Biztonsági Tanács elnökhelyettese, kijelentette, hogy „néhány ostoba háborús uszító Banderisztánból [Ukrajnából]” azt javasolta, hogy a legjobb módszer az Oroszország elleni harcra az, ha a Nyugat által szállított nagy hatótávolságú rakétákkal megsemmisítik az indítóállásait.


Medvegyev szerint az ilyen akciók egyetlen következménye a nukleáris válaszlépés kiváltása lenne. Kifejtette, hogy az orosz katonai doktrína lehetővé teszi, hogy taktikai atomfegyvereket alkalmazzon egy olyan ország ellen, amely az orosz államiságot veszélyezteti, akár hagyományos fegyverek alkalmazásával is.

– Ez nem az önvédelemhez való jog, hanem közvetlen és nyilvánvaló alap arra, hogy nukleáris fegyvereinket egy ilyen állam ellen használjuk – írta Medvegyev. Figyelmeztette „Hitler, Mussolini, Pétain és mások örököseit a mai Európában, akik támogatják a nácikat Kijevben, hogy ezt ne feledjék”.

A volt orosz elnök beszédében nem pontosította, hogy kinek a megjegyzéseire reagált. Az Oroszhírek azonban megírta: csütörtökön Jurij Ihnat, az ukrán légierő szóvivője kijelentette, hogy Kijevnek nincsenek meg az eszközei ahhoz, hogy lelője az orosz raktárakban tárolt több ezer Sz-300-as rakétát, amelyeket Ukrajnára lőhetnek.


Az országos televízióban nyilatkozva Ihnat azt javasolta, hogy az ilyen támadások elleni védekezés „legjobb módszere” az orosz területen található rakétaindító állomások megsemmisítése. Ennek érdekében a tisztviselő kijelentette, hogy Kijevnek nagy pontosságú fegyvereket kellene használnia.

Na, és akkor itt és most eljutottunk oda, hogy talán egy lépésre vagyunk egy atomcsapás lehetőségétől. Ha ugyanis Kijev kapna olyan fegyvereket a Nyugattól, amelyekkel egy ilyen támadássorozatot végre lehet hajtani, akkor Ihnat nyilatkozata szerint be is vethetnék azokat. Ha ezt megtennék, akkor Medvegyev tájékoztatásából kiderül: nem mérlegelnének.

Ez a mondat mindent elárul: „az ilyen akciók egyetlen következménye a nukleáris válaszlépés kiváltása lenne”. Nem azt írja, hogy lehetséges következmény, hanem az egyetlen szót használja. Moszkva pedig nem szokott viccelni, ezt tudhatjuk!


Vagyis a dolog úgy áll, hogy adott egy félig térdre kényszerített ország Ukrajna, amely – a Zelenszkij-kurzus szorításában – lassacskán úgy viselkedik, mint egy sarokba szorított patkány. Akkor is támad, ha nincs reális esélye, mert már nincs vesztenivalója. A helyzet a Nyugat kezében van, mert ha megadja, amit a színészelnök kér, akkor elszabadulhat a pokol. Ráadásul itt, a szomszédunkban, ugyanakkor messze az USA-tól.

Ugye értitek, miért írom le ezt külön? Az persze szintén egy fontos kérdés, hogy ha Oroszország taktikai atomfegyvereket vetne be, akkor arra mit lépne a Nyugat? Ha visszaüt, akkor annak elemzését már nem a Bekezdéseken olvassátok, de talán Dél-Amerikában vagy Új-Zélandon lesz, aki megírja…


HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét