Csatlakozz a Telegram-csatornánkhoz!


Ukrajna katonai támogatása abszolút prioritás, a nem szűnő orosz támadások intenzitásának erősödése miatt az uniós szolidaritás fokozása szükséges – jelentette ki a belga külügyminiszter Strasbourgban. Hadja Lahbib az Európai Parlament plenáris ülésének az Ukrajnának szánt katonai segítségnyújtásra vonatkozó uniós kötelezettségvállalás betartásáról szóló vitán azt mondta, az ukránok napról napra megmutatják, milyen példátlanul bátrak, és képesek felvenni a harcot az orosz agresszióval. Megmutatják, hogy Ukrajna része az európai családnak.

– Rendelkezésünkre áll minden forrás, hogy Ukrajnát hosszú távon támogassuk. Ez Európa érdeke is, hiszen az orosz agresszió a mi értékeinket és önállóságunkat is veszélyezteti – fogalmazott. A belga külügyminiszter fontosnak nevezte az ukrajnai pénzügyi és katonai segítségnyújtás fenntartását, és azt mondta: aki ennek ellenkezője mellett érvel, az Vlagyimir Putyin orosz elnök oldalán áll.


Kijelentette: Oroszországgal szemben az EU-nak egységesnek kell maradnia, és fenn kell tartania a Moszkva elszigetelését célzó nemzetközi szintű politikáját. A szankciók fenntartása révén csökkenteni kell annak lehetőségét, hogy Oroszország finanszírozni tudja ukrajnai háborúját. Ezzel összefüggésben megjegyezte: az orosz gazdaság meggyengült, az orosz fizetőeszköz, a rubel értéke jelentősen csökkent a nemzetközi pénzpiacokon.

Huhhh, Hadja Lahbib nyilatkozata után nehéz röhögés vagy éppen sírás nélkül kibírni. Kezdjük ott, hogy feltesszük a kérdést: hogy a fenébe történhet meg, hogy arab származású politikus ül a belga külügyminiszteri székben? Nyilván úgy, ahogy Sadiq Khan korábban London polgármestere, vagy éppen Rishi Sunak az Egyesült Királyság miniszterelnöke lett. Európai országok, egyre jobban nem európai kézben, és akkor még az egyre növekvő amerikai befolyásról nem is beszéltünk…


Az a gondolat pedig nagyon brutális, amely szerint Ukrajna azzal mutatja meg, hogy része az európai családnak, hogy harcol az oroszok ellen. Önmagában ennyi elég lenne? Hadja Lahbib miniszter asszonyt nem zavarja az ukrajnai korrupció, az AZOV és a Jobb Szektor ténykedése, a farkashorgos és horogkeresztes zászlók és tetoválások garmadája, az ellenzéki pártok és médiumok betiltása? Ezek nem okoznak gondot az amúgy nagyon kényes balliberális politikusoknak, így Hadja Lahbibnak sem?

Ez a blokk – a szankciók fenntartása révén csökkenteni kell annak lehetőségét, hogy Oroszország finanszírozni tudja ukrajnai háborúját. (…) Az orosz gazdaság meggyengült, az orosz fizetőeszköz, a rubel értéke jelentősen csökkent a nemzetközi pénzpiacokon – pedig egyenesen nevetséges. Ma már lényegében mindenki elismeri, hogy szankciók csak kelet és dél felé terelték az orosz exportot, és aki pórul járt, az éppen az Európai Unió.

Az orosz gazdaság viszont éppen hogy megerősödött, és a rubel is köszöni szépen, a körülményekhez képest jól van.

S végül egy költői kérdés: hogy a fenébe van az, hogy miközben Ukrajnának az EU összes létező és nem létező (hitel) forrását odaadnák, aközben a saját állampolgáraikra, vállalkozásaikra és mezőgazdasági termelőikre nincs pénz? S mindezt egy olyan Európa-ellenes fenyegetésre hivatkozva öntötték és öntenék Kijevbe, ami nincs. Itt tartunk.


HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét