Csatlakozz a Telegram-csatornánkhoz!


Ami most történik teljesen nyilvánvaló teszi, hogy nemcsak az ellentámadásuk vallott kudarcot, de a kezdeményezés teljes mértékben az orosz fegyveres erők kezébe került. Ha ez folytatódik, az ukrán államiság helyrehozhatatlan, nagyon súlyos csapást kaphat” – jelentettek ki Vlagyimir Putyin az orosz önkormányzatok vezetőivel tartott megbeszélésén.

Az elnök biztosította a találkozó résztvevőit, hogy nem tervezik „feladni a hódításaikat”. És felidézte: Ukrajna a függetlenségi nyilatkozat elfogadásával lett önálló állammá. Kijev ebben semlegességet vállat, amit a Nyugat édesgetésére már 2008-ban feladott. Akkor jelentette be a NATO, hogy Grúziával együtt fel kívánja venni a tagjai közé.

Ettől kezdve nem lehetett kizárni, hogy a két ország háborúba sodródik egymással, bár egyszerűen el lehetett volna kerülni a tragikus végkifejletet. Ráadásul a vérontást 2022 tavaszán rövidre zárhatták volna, de Volodimir Zelenszkij Boris Johnson „tanácsára” visszatáncolt a megegyezés kapujából. És milyen jól tette, hiszen csak a hülyék nem hallgatnak a bölcsebb és okosabb nyugati vezetők szavára. Hogy miért írjuk ezt? Mutatjuk!


***

Ritkán foglalkozunk belpolitikai vonatkozású hírekkel, de a következőt nem lehetett figyelmen kívül hagyni, mert egy igazi gyöngyszem, ami mindent elmond az Európai Unióról, amit tudni érdemes róla:

Nem sikerült a magyar kormányt és a magyar politikai képviseletet elvezetnem a demokráciához. Ez nem is sikerülhetett, mert ez a magyar választók kezében van” – kesergett Vera Jourová az átláthatóságért és értékekért felelős uniós biztos a Lidové Noviny cseh napilapnak adott interjúban. Az uniós biztos arról is beszélt, hogy az ő dolga az, hogy védelmezze a jogállamot, és nagyon csúnya dolognak tartja, ha egy politikus kétharmados többséggel a háta mögött úgy viselkedik, mintha kétharmados többség lenne a háta mögött.

Szóval, Jourová úgy érzi, kudarcot vallott, mert a magyarok nem hagyják megvédeni magukat Orbán Viktortól. Szerinte a demokráciának úgy kellene működnie, hogy Brüsszelben kitalálják, mi a jó az embereknek, azok pedig elhiszik, merthát egyikük sem népbiztos, ennél fogva nem is tudhatják, mi a jó nekik.

A választások legyenek szabadok és tiszták – szabadok és tiszták a központi bizottságétól eltérő gondolatoktól. De őrülhetünk, mert odáig még nem jutottak el, hogy erre azt mondják: ha a nép nem váltja le a globalistáknak kellemetlen politikusokat, akkor a globalisták váltják le a népet… Ja, de! Erről szól a bevándoroltatás.


***

„Az államfő bejelentette, hogy februárban Ukrajnába látogat, hogy véglegesítse a kétoldalú biztonsági garanciamegállapodást. Franciaország 40 új nagy hatótávolságú rakétát és több száz bombát szállít az Oroszországgal közel két éve háborúban álló országnak” – írta Franciaország egyik vezető politikai lapja, a Le Figaro, Emmanuel Macron kedd esti monstre sajtótájékoztatójáról szóló tudósításában.

Hogy ebben mi az érdekes? Például az, hogy a 22 bekezdésből álló cikknek ez a 22. bekezdése – és tényleg csak ennyi. Két mondat. Aminél még azt is fontosabbnak tartotta az ötödik köztársaság elnöke, valamint a rendezvényen jelenlévő 250 újságíró, hogy most akkor megilleti-e az ártatlanság vélelme a szexuális zaklatással vádolt Gérard Depardieu-t vagy sem? (Macron nem túl progresszív véleménye szerint egyébként igen.)

Hát, így múlik el a világ dicsősége, és nem tudjuk mi a kellemetlenebb: hogy Ukrajna ennyire senkit nem érdekel már Franciaországban, vagy az, hogy egy olyan színészkolléga előzte be Zelenszkijt, aki orosz állampolgárságot kapott Vlagyimir Putyintól és egy luxuslakást Groznijban Ramzan Kadirovtól?


Előző cikkAkár százezer edzett ukrán nőt is beöltöztetnének katonának?
Következő cikkA belga külügyér még mindig állítja: működnek a szankciók

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét