Csatlakozz a Telegram-csatornánkhoz!
Az EU legfőbb diplomáciáért felelős vezetője, Josep Borrell, pénteken, a Valladolidi Egyetemen nyíltan azzal „vádolta” Izraelt, hogy korábbi kormányai pénzelték a palesztin szélsőséges csoportot, a Hamászt.
„A Hamászt az izraeli kormány támogatta azzal a szándékkal, hogy gyengítse a Palesztin Hatóságot” – idézte Borrellt a spanyol El País. A Politico brüsszeli kiadása pedig ennek kapcsán azt írta: az izraeli kormány határozottan visszautasította az uniós biztos állításait.
„Borrell úr téved. Benjámín Netanjáhú miniszterelnök távolról sem a Hamász megerősítésére törekszik…, hanem három nagyszabású katonai műveletben mért kemény csapást a Hamászra; 2012-ben, 2014-ben és 2021-ben” – áll Tel-Aviv közleményében.
Talán furcsa lehet Benjámín Netanjáhú számára, de a világ még mindig nem körülötte forog. Borell nem említette a nevét, és nem hánytorgatta fel a személyes felelősségét a Hamász megerősödésében.
Persze, valamit reagálni kellett a szavaira. Azt nem írhatták le, hogy igaza van. Azt a hazugságot, pedig, hogy hazudik – ezek szerint – meghagyták a zsidó állam fizetett ügynökeinek és hasznos idiótáinak, akikből szép számmal akad kicsiny Hazánkban is.
Izrael (sőt, az Egyesült Államok) szerepéről a Hamász megerősítésében számos cikk és tanulmány született, különösen a 2000-es évek végén. (Csak néhány cím ezek közül: The Huffington Post, The Wall Street Journal, Times of Israel, United Press, Columbia University)
A legautentikusabb források viszont nyilván azok az izraeli tisztviselők és egykori titkosszolgák, akik közvetlenül érintettek voltak a történetben.
2009-ben Avner Cohen, egy volt izraeli vallásügyi tisztviselő, aki több mint 20 évig dolgozott Gázában, a The Wall Street Journalnak azt nyilatkozta: „Sajnálom, hogy a Hamász Izrael teremtménye”.
Jichak Segev dandártábornok azt mondta, hogy kapott egy költségvetést a gázai iszlamista mozgalmak finanszírozására Jasszer Arafat és Fatah mozgalma ellen.
Egy másik volt izraeli katonai tisztviselő, David Hacham ezt mondta: „Ha visszatekintek az események láncolatára, azt hiszem, hibát követtünk el. De akkoriban senki sem gondolt a lehetséges eredményekre.”
Másokat, például az USA külügyi, pénzügyminisztériumi, védelmi vagy CIA-s informátorait csak azért nem idézzük most, mert ők jellemzően névtelenségbe burkolóztak. De az előbbiek fényében nincs is rájuk szükség, hogy belássuk: Josep Borell kivételesen nem beszélt félre.
De pontosan miért támogatta Izrael az iszlamistákat?
Aki ismeri a térséget, annak nem újdonság, hogy a palesztinok két, egymástól jól elszeparált területre, az úgynevezett Ciszjordániába („nyugati part”) és a Gázai övezetbe szorultak be. Ezeket sokáig a világias, nacionalistának mondott és egykor a szocialista tábor kegyeit is élvező Jasszer Arafat nevével fémjelzett Fatah és a Palesztin Felszabadítási Szervezet (PFSZ) ellenőrizte.
A mesterterv az volt, hogy az oszd meg és uralkodj elve alapján felhizlalják a vallásos, iszlamista Hamászt, amely – ha önálló politikai tényezővé válik – nem csak a palesztin lakosságot, de az Izrael-ellenes nemzetközi „koalíciót” is megosztja. Vagyis akkor kinek-kinek választania kell, hogy melyik felet támogatja pénzzel, felszereléssel vagy a szavazatával.
Ezt a célt sikerült is elérni. 2006 januárjában a Fatah és a Hamász között egyfajta polgárháború tört ki, majd 2007 nyarán az iszlamisták átvették az ellenőrzést a Gázai övezet felett.
Csakhogy ebben a pillanatban az izraeli vezetés elvesztette az irányítást a „gólem” felett. Amint ez nyilvánvalóvá vált, Ehúd Olmert izraeli miniszterelnök Irán nyakába varrta a Hamászt, és megpróbált a sebeit nyalogató Palesztin Hatóság hóna alá nyúlni.
A többi, ahogy mondani szokás, már történelem, amelyről időről időre kiderül: bár lehetne, de általában nem szoktunk tanulni belőle.
