Csatlakozz a Telegram-csatornánkhoz!


„Fehéroroszország a szövetségesei elleni támadást az új katonai doktrína értelmében úgy fogja értékelni, mint saját területe elleni agressziót” – jelentette ki vasárnap Arcjom Butorin, a fehérorosz vezérkar információs-elemző részlegének vezetője az SZTV helyi hírtelevízió műsorában.

„Bármely velünk szövetséges állam elleni támadást a Fehérorosz Köztársaság elleni támadásnak fogunk minősíteni” – ismertette a vezérkari illetékes az MTI szerint.

Ez a történet is azt mutatja, hogy az utolsó eurocentig jó helyre került minden pénz, amit a Nyugat és különösen a lengyelek a belarusz ellenzékbe fektettek.

Aljakszandr Lukasenka éveken át kereste az EU-val az együttműködés lehetőségét, de Varsó, Brüsszel és Washington számára fontosabb volt, hogy kierőszakoljanak egy rendszerváltást, amit az emberek többsége sem támogat.

A legutóbbi kavarásuk óta viszont az ellenzék nagyrésze börtönbe vagy száműzetésbe kényszerült, Minszk pedig minden korábbinál szorosabbra fűzte a kapcsolatát Moszkvával.

Olyannyira, hogy mostantól elég lesz, ha az ukránok görbén nézek az orosz határra, máris szembe találhatják magukat a hátországra rátörő belarusz hadsereggel, amelyet tavaly óta a Wagner-csoport veteránjai készítenek fel a kijevi városnézésre.

***


Volodimir Zelenszkij rendeletet írt alá „az ukránok által történelmileg lakott területekről”. A Sztrana tudósítása szerint ebben az áll, hogy a mai Krasznodari Kraj területe, Belgorod, Brjanszk, Voronyezs, Kurszk és a Rosztov régió mindig ukrán volt, akárcsak a lakói.

Ám az oroszok évszázadok óta „elnyomják és megsemmisítik” az ukránok nemzeti identitását, ezért biztosítani kell „az ukrán nyelv oktatáshoz és annak szabad használatához való jogukat, a polgári, társadalmi, kulturális és vallási jogaikat, az ukrán nyelvű médiához való hozzáférésüket, valamint a békés gyülekezéshez való jogukat” ezeken a területeken.

Az ukrán kormány feladata, hogy kitalálja, hogyan lehet ezt megvalósítani…

Hát, amikor arról volt szó, hogy az az ukrán hadsereg majd a 2023-as téli-tavaszi-nyári nagy ellentámadás eredményeként leigázza a Krímet és a Donbászt, és Moszkváig kergeti az orosz hadsereget, úgy gondoltuk, hogy Zelenszkij egy álmodozó.

Most viszont emberek millióit akarja „reukránosítani” Oroszországban, és adja magát, hogy ha már ezek „történelmileg” ukrán földek, akkor esetleg meg is hódítaná azokat.

Így kapásból csak arra lennénk kíváncsiak, hogy mikor vett rész utoljára foglalkozás egészségügyi vizsgálaton? Ja, és Kárpátalját nem akarja visszacsatolni Magyarországhoz? Csak mert az meg történelmileg magyar föld – és vele ellentétben nekünk ezt nem a hangok mondták.

***


Egy ukrán parancsnok szerint függetlenül attól, hogy egysége hányszor találja el az ellenséges célpontokat egy kulcsfontosságú hadszíntéren, az orosz erők mindig kapnak utánpótlást – közölte a Business Insider.

Timur, az ukrán Nemzeti Gárda 11. dandárjának parancsnoka a BBC-nek elmondta, hogy egysége drónokkal veszi célba az orosz állásokat a Dnyipro folyó túloldalán, Herszon városánál. De „nem számít, hányszor csapunk le ugyanazokra a helyekre, [az oroszok] folyamatosan feltöltődnek” –fogalmazott.

Ugyanakkor az ukrán drónok egyre sebezhetőbbnek bizonyultak az orosz zavaró rendszerekkel szemben.

Nos, Timur nyilvánvalóan Putyin ügynöke, mivel az orosz hadsereg már a háború első hónapjaiban is minden héten összeomlott – a nyugati szakértők megmondták. Azóta pedig, aki élt és mozgott, elmenekült Oroszországból, nehogy besorozzák – ezt is. Szóval, az állítása képtelenség.

Másfelől, pont az ukránoknak kell magyarázni, mit jelent az a mondás, hogy „sokan vannak, mint az oroszok”?!


HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét