Csatlakozz a Telegram-csatornánkhoz!


Ugyan nem tegnap volt, amikor lányokkal randizgattam – amióta nős vagyok, „hivatalból” nem tehetem –, de azért emlékszem rá, miként próbáltam meg elrabolni egy-egy lány szívét. Még véletlenül sem úgy közelítettem például a kiválasztott lányhoz, hogy a randi előtt elküldtem a jó fenébe, és közöltem vele, hogy egy szerencsétlen, rusnya teremtés. Nem lett volna célravezető, mert minden bizonnyal létre sem jött volna a találka, de ha mégis, akkor ott megkaptam volna, hogy mekkora bunkó, tuskó vagyok, és a leányzó utamra bocsátott volna.

S mi tagadás, teljes joggal tett volna így!

Hogy miért írom ezt? Robert Fico szlovák miniszterelnök Ukrajnába készül, és a tervek szerint szerdán a két ország határához közeli Ungváron találkozik Denisz Smihal ukrán kormányfővel. Persze, mondhatjátok joggal, ez nem egy randi lesz, de aligha hiszem, hogy az, amit Fico mondott, jót tesz a szerdai találkozónak.  


Na, jó, nem csigázlak titeket, elmondom végre, mit mondott a szlovák miniszterelnök. Fico szombaton arról beszélt, hogy az Ukrajna elleni orosz háború befejezésének egyetlen módja az, ha Kijev átadja területének egy részét a megszállóknak, és kijelenti, hogy nem kíván NATO-tag lenni, erről a Politico számolt be.

– Valamiféle kompromisszumnak kell születnie – fogalmazott Fico szombaton. – Mit várnak, hogy az oroszok elhagyják a Krímet, Donbászt és Luhanszkot? Ez irreális – mutatott rá a szlovák kormányfő. S ha ez nem lett volna elég, északi szomszédunk miniszterelnöke elköszönésképpen hozzátette: „Ukrajna nem független és szuverén ország, hanem az Egyesült Államok teljes befolyása és ellenőrzése alatt áll”.

Ezek után talán belátjátok. hogy nem a levegőbe beszéltem, amikor arra utaltam, Fico furcsán ágyazott meg a szerdai találkozónak. Két célja lehetett ezzel: lehet, abban reménykedett, hátha ukrán kollégája a nyilatkozat hatására lemondja az egyeztetést, és akkor nem kell Ungvárra utaznia.


Ha pedig az ukrán kormányfő mégsem áll el a találkozótól, akkor Denisz Smihal legalább tisztában lesz azzal, hogy mire számíthat Ficotól Ungváron. Kíváncsi leszek, hogy ezek után összejön-e a „randi”, és ha igen, akkor mit fog arról a szlovák és ukrán kormányfő nyilatkozni.

Az már egészen mellékesnek tűnik – pedig nem az –, hogy Ficonak egyébként teljesen igaza van!


Előző cikkKlicsko betámadta, a felesége megvédte a színészelnököt
Következő cikkMegkongatta a vészharangot a Politico a választások miatt

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét