Csatlakozz a Telegram-csatornánkhoz!


Dmitro Kuleba külügyminiszter továbbra is abban reménykedik, hogy Ukrajna képes lesz meggyőzni a német kormányt az Ukrajna számára szükséges nagy hatótávolságú Taurus rakéták átadásáról – írta az RBC Ukraine, amit itthon az Index.hu hírportál szemlézett.

Kuleba arról tájékoztatott, hogy jelenleg is folynak a tárgyalások a német kormánnyal. – Minden a politikai körülményektől, a front tényleges igényeitől, valamint a frontvonal követelményeitől függ – hangsúlyozta.

Kuleba ugyanakkor megismételte, hogy Ukrajna nem használja a nagy hatótávolságú rakétákat orosz terület megtámadására. – Nincs szükségünk a nyugati partnereink által biztosított nagy hatótávolságú rakétákra ahhoz, hogy megtámadjuk Moszkvát vagy Oroszország területének bármely más részét – hangsúlyozta.


Az ukrán külügyminiszter kijelentette, hogy Ukrajnának azért van szüksége a Taurus rakétákra, hogy megsemmisítse az ukrajnai frontvonal mögötti orosz katonai infrastruktúrát.

Az Index emlékeztetett arra, hogy Ukrajna tavaly óta kéri Németországtól, hogy szállítson olyan Taurus rakétákat, amelyek képesek akár 500 kilométeres távolságban lévő célpontok megsemmisítésére. Erre az orosz hadsereg hátországában lévő célpontok elleni támadásokhoz van szükség. Olaf Scholz kancellár azonban nem támogatja a szállítást, tartva az esetleges Orosz Föderáció területére irányuló csapásoktól.

Jöjjön hát a véleményünk:

1, Olyan édes ez a Kuleba, hogy ha nem lennék nős férfi, ő pedig csinos nő lenne, esküszöm egy-egy ilyen tündéri nyilatkozat után megpuszilgatnám. De tényleg! Ugyan ki a búbánat hiszi el neki – nyilván Schloz sem teszi –, hogy „Ukrajna nem használja a nagy hatótávolságú rakétákat orosz terület megtámadására”?

Már csak azért sem hihető a dolog, mert Ukrajna régóta támad távoli orosz területeket drónokkal. Támadták már a teljesség igénye nélkül Szevasztopolt, Kurszkot, Voronyezst, Moszkvát többször, és még a távoli Szentpétervárt is célba vették.


2, Ha Ukrajna – mint ahogy Kuleba állítja – nem akarna távoli orosz területeket megtámadni, akkor minek kell nekik a Taurus? A Taurus légi indítású cirkálórakéta hatótávolsága ugyanis több mint 500 kilométer. Az ukránoknak bőven elég lenne olyan rakéta – abból viszont jó sok kellene nekik –, amelyiknek a hatótávolsága 100 kilométer, mert a front közelébe eső célpontokat azokkal is bőven elérnék.

3, A németek azonban – úgy tűnik –, mégsem olyan balekok, hogy minden eszetlenséget megtegyenek, és talán a Taurusok átadásával már nem merik, akarják provokálni az oroszokat. Jobb is, ha nem teszik, nehogy szakadjon az a bizonyos cérna!


HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét