Csatlakozz a Telegram-csatornánkhoz!


Közel két éve már, hogy Oroszország elindította Ukrajnában a különleges katonai műveletet, az azóta eltelt több mint 23 hónapban sok mindent másként gondolunk, élünk meg a mindennapjaink során.

Emlékszem, amikor először jelentek meg videófelvételek az orosz beavatkozásról, alig hittem a szememnek. Sokan azt gondoltuk, hogy napjainkban Európában hasonló nem történhet meg, de mégis bekövetkezett az, amit minden normális ember – a globalisták nem azok – igyekeztek volna elkerülni.

Sztanyiszlav Bezzubkin kapitány

Csakhamar megjelentek az első veszteségekről szóló képek, videók és tudósítások, megdöbbenve láttam azokat a felvételeket, amelyeket képtelen voltam néhány másodpercnél tovább nézni. Aztán mivel ilyen a világunk és ilyen maga az ember, egyre kevésbé kaptuk fel a fejünket az összecsapások, rakétatámadások veszteséglistáira.

Ez maga a tragédia, de ha mostanság azt halljuk, olvassuk, hogy az egyik fél egy nap 5-6-700 embert veszített, akkor már szinte csak legyintünk. Elintézzük azzal, hogy ilyen a háború, ahol a katonák közül sokan sajnos elesnek. Idővel szinte megszoktuk a megszokhatatlant…

Hogy miért van ez így? Talán azért, mert mivel nem ismerjük a katonákat, és nem tudunk róluk semmit, a szemünkben statisztikai adatokká silányulnak.

Andrej Pilujev fedélzeti mérnök

Megdöbbentő, de sajnos egy idő után a legtöbb ember így dolgozza fel a történteket, talán azért sem gondol bele mélyebben a történetbe, mert ekkora veszteségeket képtelen felfogni. Ez talán egyfajta védelmi mechanizmus.

Ez a „stratégia” addig működik, amíg szembe nem jön velünk egy elhunyt katonáról szóló fotó néhány személyes információval. Így lesz egy szemvillanás alatt „statisztikai adatból” édesapa, férj, gyermek és testvér.

Mindez annak kapcsán jutott eszembe, hogy az néhány lap és közösségi oldal bejegyzései között szembe jött velem négy fotó a lelőtt Il-76-os repülőgép személyzetéről.

Alekszej Viszokin navigátor

A kapitány esetében nemcsak a nevét írták le, hanem azt is elárulták, hogy 36 éves volt, nős, és egy kisgyermek édesapja, aki moszkvai idő szerint 7 óra 30 perckor beszélt utoljára a feleségével… A fedélzeti mérnök két évvel volt idősebb. A navigátor – milyen érdekes, hogy a repülők személyzetét hajózó legénységnek nevetik –, amikor éppen a földön volt, imádott víz közelben lenni…

Néhány kép, egy-két apró információ, „élettöredék” – és ezek hatására hasított belém a brutális érzés, hogy az a rengeteg „statisztikai adat”, amit a háború kitörése óta közöltek, mind-mind édesapa, férj, gyermek és adott esetben testvér volt, aki rendkívüli módon hiányozni fog a családjának.

Isten nyugosztalja a hősöket, a hazájukról álmodó, de azt soha viszont nem látó hadifoglyokat – és adjon lelki megnyugvást a családjaiknak!


Előző cikkUltrakínos esetre derült fény Zelenszkijék Ukrajnájában
Következő cikkSivataggá változtatja Hazánkat az EU Ukrajnáért

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét