Csatlakozz a Telegram-csatornánkhoz!


Az Egyesült Államok jóváhagyta az iráni célpontok elleni csapássorozat tervét Szíriában és Irakban – közölték tisztviselők a BBC amerikai partnerének nyilatkozva. A hírcsatorna szerint erre azért kerülhetett sor, mert vasárnap egy dróntámadásban három amerikai katona vesztette életét Jordániában.

Lloyd Austin amerikai védelmi miniszter csütörtöki sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy az Egyesült Államok „nem tűri az amerikai csapatok elleni támadásokat”.

Hát, igen… Az irániak – pontosabban a szövetségeik, a Kataib Hezbollah tagjai – elfeledkeztek arról, hogy „a szabályokon alapuló világrend” egyik alaptétele szerint James Bondon kívül csak az USA-nak van jogosítványa kedve szerint gyilkolászni – ott és ahol ez megtetszik neki. Védekezni vagy visszalőni pedig… Ü-üm. Azt nem szabad!

Egyébként ez a történet azért is érdekes, mert az amerikai támaszpontról szóló bejelentés után Jordánia közölte: Joe Biden téved, hiszen a területükön nincs olyan katonai bázis, amiről a közleményében szó van.

Aztán kiderült, hogy ők tévednek. A „22-es őrtorony” bizony Jordániában van, csak erről Washington elfelejtette tájékoztatni a szövetségesét. Mert minek? Talán probléma? Inkább örüljenek a hásimita királyságban, hogy még senkinek nem jutott eszébe egy egészséges bombázással megerősíteni a demokráciát.


***

Oroszország Ukrajna teljes elfoglalására készül, véli Hanna Maljar. A korábbi ukrán védelmi miniszterhelyettes a Pravda szerint a napokban arról értekezett, hogy Moszkva tavaly felpörgette a hadiipari termelést és a háborús célok érdekében mobilizálta a gazdaságot.

Közben a kelet-ukrajnai fronton harcoló katonák azt mondják, hogy az oroszok minden tekintetben előnybe kerültek velük szemben. Különösen a páncélosok fölénye nyomasztó szerintük, miközben a védőknek spórolniuk kell a lőszerrel.

Erről a Business Insider írt, hangsúlyozva, hogy a legfrissebb jelentések szerint az oroszok havonta 100 új tankot gyártanak, és az élőerő pótlása sem esik nehezükre.

Pánikra természetesen semmi ok, mert a Rheinmetall is belehúzott. Körülbelül fél éve jelentették be, hogy az 50 tankos gyártókapacitásukat a duplájára kívánják emelni.

Ja, azt majdnem elfelejtettük hozzátenni, hogy ez nem havi, hanem éves kalkuláció. De a 12:1-hez nem is olyan rossz arány, és 2025 végére talán sikerül elérni. Addig meg féllábon is kibírják az ukránok – feltéve, persze, hogy nem sorozzák be a féllábúakat is.


***

Ukrajna, Moldova és Bosznia-Hercegovina 2030-ra tervezett csatlakozása sok jogos aggodalomra ad okot, de a munkaerőhiánnyal küzdő nyugat-európai országokat a csatlakozási folyamat gyorsítására ösztönözheti a lehetőség, hogy hozzáférhetnek ezen országok munkaerőpiacához – írja a 444. Ezt legalább őszintén.

A cikk szerint: a munkaerőhiánnyal küzdő nyugat-európai országok az elmúlt két évtizedben nagymértékben támaszkodhattak a közép-európai országokból történő bevándorlásra, ami lényegesen csökkentette az Európán kívülről érkezők iránti igényt.

De fokozatosan kezdtek elfogyni a lengyel, magyar, román fiatalok, akik benyalták a mesét az „európai álomról”, az afrikai és ázsiai migránsok pedig nem váltak be. Annyira nem, hogy most már „a mainstream európai politika is napról napra egyre bevándorlásellenesebb hangokat üt meg.”

Nyilván nem az volt a szerző szándéka, hogy rámutasson, mekkora hazugság minden szólam az európaiságról, a közös értékekről, a kulturális összetartozásunkról. Mégis sikerült bizonyítania: a mindenkori EU-bővítések egyedüli célja nem más, mint a gyarmatosítás. A kelet-európaiak, különösen az elit pedig úgy örül ennek, ahogy egykor a véreiket rabszolgának fél krajcárért eladó törzsfőnökök.

Bocsánat! Ezen a híren nincs poén.


HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét