Csatlakozz a Telegram-csatornánkhoz!


Kirilo Budanov, az ukrán katonai hírszerzés (HUR) vezetője a CNN-nek adott interjújában azt mondta – ezt itthon az Index.hu hírportál szemlézte –, hogy a jövőben megnövekedhet az oroszországi infrastrukturális létesítmények ellen végrehajtott dróncsapások száma.

Budanovot arról kérdezték, hogy Ukrajna állt-e az eddig történt oroszországi dróncsapások mögött. A kémfőnök erre válaszolva nem ismerte el, hogy így lenne, de hozzáfűzte, „nagyon is lehetséges”, hogy végrehajtanak ilyen akciókat. Egyébként ugyanezt játszották el például Darja Dugina és Vladlen Tatarszkij meggyilkolása után is. Lebegtettek, nem cáfoltak, ami egyet jelent részükről a beismeréssel, amit később meg is tettek.

No, de vissza Budanovra!

– Elméletben létezik egy terv, amely szerint mindez megtörténhet, és úgy tudom, hogy ez a terv magában foglalja az Orosz Föderáció összes fontos kritikus infrastrukturális létesítményét és katonai infrastrukturális létesítményét – mondta, megjegyezve, hogy mostanra már az orosz civilek is közvetlen közelről láthatják a háborút, „az égő olajraktárakat, megsemmisített gyárépületeket”, és ez Ukrajna hasznára válik.


Azért is „szeretem” az ukránokat, mert képesek néhány nap alatt szögesen ellentétes nyilatkozatokat tenni amúgy rendkívül fontos témákban. Hogy miért írom ezt?

Budanov először is nem tagadta, hogy az oroszországi infrastrukturális létesítmények ellen végrehajtott dróncsapások mögött Ukrajna áll. Amúgy nyilván így van, mert ki más támadna orosz városokat? S Budanov beszélt arról a tervről is, amely szerint célba vették az Orosz Föderáció összes fontos kritikus infrastrukturális és katonai létesítményét.

Legyinthetnénk erre, hogy hát persze, mivel a két fél háborúban áll egymással, belefér, hogy Ukrajna oroszországi létesítményeket vesz célba. Csakhogy alig néhány napja volt, amikor Dmitro Kuleba külügyminiszter azzal kuncsorgott a német Taurus rakéták után, hogy Ukrajna nem használná a nagy hatótávolságú fegyvereket orosz terület megtámadására. (Mellesleg eddig is úgy kaptak nyugati rakétákat, hogy azzal nem támadhatnak távoli orosz célpontokat.)


A tárcavezető hozzátette: Ukrajnának azért van szüksége a Taurus rakétákra, hogy megsemmisítse az ukrajnai frontvonal mögötti orosz katonai infrastruktúrát. Hát persze, roppant hihető, hogy Ukrajnának azért kellenek nagy, 500 kilométert meghaladó hatótávolságú rakéták, hogy a frontvonal mögötti célpontokat támadjanak 10-20 kilométer mélyen!

S erre most itt van a Budanov által említett terv, amely szerint éppen hogy oroszországi infrastrukturális létesítményeket vennének célba… Fiúk! Meg kellene tanulni, hogy legalább rövid időn belül ne cáfoljátok önmagatokat! Mi figyelünk!


HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét