Csatlakozz a Telegram-csatornánkhoz!


Volodimir Zelenszkij elnök „komoly” átalakítást tervez az ország vezetésében – mondta a RAI TG1 olasz hírcsatornának, amikor arról kérdezték, hogy a hírek szerint ki akarja rúgni Valerij Zaluzsnij tábornokot, az ukrán hadsereg parancsnokát.

Az Orosz Hírek lapszemléjében megjegyzik, hogy a két vezető között a tavalyi év során egyre jobban elmérgesedett a viszony.

Mi is írtunk arról, hogy Zaluzsnij a télről tavaszra, majd nyárra halasztott „nagy ukrán ellentámadás” haditerveivel sem értett egyet. Ősszel pedig nyilvánosan kijelentette, hogy „patthelyzet” alakult ki a fronton, és az ukrán hadseregnek védekezésre kell berendezkednie.


No, de térjünk vissza Zelenszkij vasárnap megjelent interjújára! Ebben azt állítja:

„Amikor erről beszélünk, akkor egy sor állami vezető leváltására gondolok, nem csak egyetlen ágazatban, mint a hadsereg… Gondolkodom ezen a leváltáson, de nem lehet azt mondani, hogy itt egyetlen személyt váltottunk le,”, mert „ha győzni akarunk, akkor mindannyiunknak egy irányba kell nyomulnunk, meggyőződve a győzelemről”.

Tehát, adott egy tábornok, akiért lelkesedik a nép, a katonái, a tehetségét pedig a NATO és még az oroszok is elismerik. Egy tábornok, aki megmentette Ukrajnát az összeomlástól, és óriási vérveszteség árán ugyan, de kb. döntetlenre mentette a 2023-as offenzívát.


Persze, miért is ne rúgná ki Volodimir Zelenszkij? Csak azért, mert a hírek szerint Washington nem támogatta az öletet?

Az USA éppen nem fizet, szóval, ne szóljanak bele az ilyesmibe – gondolhatja most a színész-elnök. De vajon fognak, ha Zaluzsnij helyére kinevez egy komisszárt, aki a hadászati szempontokat bármikor hajlandó alárendelni a politikai akaratnak?

Komolyra fordítva a szót, a most belengetett politikai tisztogatás és a hadsereg parancsnokának menesztése elég biztosan annak a jele, hogy Zelenszkij körül teljesen elfogyott a levegő.

Emlékezetes, hogy tavaly év végén a közvélemény-kutatásokban Zaluzsnij népszerűsége megelőzte az elnökét, aki vonakodik kiírni a soron következő választást. Az akkor kiszivárgott információk szerint Zelenszkij attól tartott, hogy a tábornok ringbe száll ellene, ezért mindenképpen félre akarta állítani.


Zaluzsnijnak ugyan nem voltak politikai ambíciói, de olyan hírek is napvilágot láttak, melyek szerint a Nyugat, de különösen az USA számára elfogadható alternatíva lett volna.

Ismert az is, hogy az ukrán hadsereget általában a kiábrándultság, elégedetlenség jellemzi. A tartalékai pedig megfogyatkoztak, egy újabb offenzívára alkalmatlan. Ezért is javasolta Zaluzsnij, hogy ássák be magukat, és rendezkedjenek be a tartós védelemre.

Ellenkező esetben, ha támadni akarnak, félmillió újoncra lenne szükség.


Volodimir Zelenszkijnek tehát volt és van félnivalója. A mostani kirúgásoknak semmi közük a hadihelyzethez. Meglehet, a színész-elnök tényleg megőrült, és hisz a „végső győzelemben”, s ezt a hitet a kabinet és a hadvezetés minden tagjától elvárja. De a történések fő mozgatórúgója alighanem a hatalomhoz való ragaszkodás.

Ez rossz hír mindenkinek, különösen az ukránoknak, hiszen csökkenti a tűzszünet esélyét, s így egyre valószínűbb, hogy Kijev Berlin sorsára jut majd. Addig viszont még százezrek fognak meghalni értelmetlenül.


HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét